Patti Smith és Krasznahorkai László együtt kávézgattak Velencében

Patti Smith és Krasznahorkai László együtt kávézgattak Velencében

A találkozóról kép is készült, amit a Grammy-jelölt amerikai énekesnő közösségi oldalán meg is osztott.


Smith két évvel ezelőtt posztolt először a magyar íróról, akkoriban azt osztotta meg követőivel, hogy Krasznahorkai Sátántangóját olvasta. Most viszont az is kiderült, hogy Az utolsó farkas című könyvet is elkezdte.

Ezt a kötetet ráadásul Krasznahorkaitól kapta ajándékba, amikor július 14-én délelőtt együtt töltöttek néhány órát Velencében.