Rose Finn-Kelcey műve

5 izgalmas női önarckép, ami bekerült a National Portrait Gallery gyűjteményébe

A Londonban található National Portrait Gallery jelenleg egy nagyszabású átalakítás miatt zárva tart, viszont a megnyitó után öt, frissen beszerzett önarcképet tekinthetnek majd meg az érdeklődők. Ezek mindegyikét egy-egy jelentős női alkotó festette, melyekkel a múzeum bővíteni szeretné a feminin reprezentációt a gyűjteményében.


A szerzemények talán legkülönlegesebb darabja Everlyn Nicodemustól Självporträtt,Åkersberga című mű, melyet 1982-ben festett. Ez lesz az első olyan önarcképük, melyet egy fekete nő készített magáról, így mindenképpen a gyűjtemény kiemelkedő darabja lesz. A képen Nicodemus három identitása jelenik meg — nő, feleség anya —, az alkotó saját bevallása szerint pedig ennek a műnek az elkészítse a pszichológiai túlélés egyik formája volt az életében.

A gyűjtemény része lesz továbbá Rose Finn-Kelcey alkotása. A brit, kortárs művészet meghatározó alakja volt, feminista jellegű elképzeléseit pedig installációk útján, valamint a fotográfia és a szobrászat területén jelenítette meg. A Preparatory Study for "Divided Self" névre keresztelt alkotáson a Hyde Parkban ül, és beszélgetést folytat önmagával — írja az ARTnews.

chila kumari burman aphrodisiacs being socially contructed

Fotó: National Portrait Gallery

Chila Kumari Burman 1988-as Aphrodisiacs Being Socially Constructed című önarcképén szintén több változata jelenik meg az alkotónak, hiszen egyszerre ábrázolja magát fiatal nőként és harcosként.

susan hiller ace

Fotó: National Portrait Gallery

Susan Hiller portréja — az Ace — a fotófülkék képei által inspirált sorozatához kapcsolódik, ahol a pózok enyhén eltérnek egymástól, így a fotó is folyamatosan változik.

Végül, de nem utolsó sorban Celia Paul remekműve is ki lesz állítva a galériában. Az eddigiektől eltérően itt csupán egy, melankolikus arckép látható. Ez a kép a művésznő 2019-es memoárjával együtt jelent meg, melyben kitárulkozott Lucian Freuddal való együttműködéséről.


Nyitókép: Instagram/rosefinnkelcey