Rujder Vivien

Rujder Vivien Junior Prima Díjat kapott

Átadták a Junior Prima Díjakat színház- és filmművészet kategóriában.

Hat fiatal művész, Rujder Vivien, a budapesti Katona József Színház, Mentes Júlia Virginia, a Thália Színház, Bordás Roland, a Nemzeti Színház, Gyöngyösi Zoltán, a Vígszínház és Rózsa Krisztián, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze, valamint Leblanc Gergely balettművész, a Magyar Nemzeti Balett principálja, érdemes művész vette át az idén a Junior Prima Díjat a színház- és filmművészet kategóriában. A tizennegyedik alkalommal átadott díjjal, amely pénzjutalommal is jár, azokat a harminc év alatti művészeket jutalmazzák, akik korosztályuk legjobbjai között is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak.

Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója a keddi budapesti díjátadó ünnepségen elmondta, az idei díjazottakat a zsűri több mint hatvan jelölt közül választotta ki. Az utánpótlás kifogyhatatlan, hiszen a zsűri minden évben több elismerést szeretne átadni – tette hozzá.

Mint fogalmazott, a tizennegyedik alkalommal átadott elismerés eddigi díjazottjai a magyar kulturális élet meghatározó szereplőivé váltak. Hozzátette, biztos abban, hogy a mostani díjazottak neve is sokszor szerepel majd a színlapokon és a mozivásznon, a következő évtizedek színház- és filmművészetét őt fogják befolyásolni.

A Takarékbank felkérésére színházak, szakmai és érdekképviseleti szervezetek 62 jelöltet állítottak az idén. Közülük választotta ki az öttagú zsűri – Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja, Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos, Máté Gábor színész-rendező, a Katona József Színház igazgatója, Orlai Tibor színházi producer és Rudolf Péter színész, a Vígszínház igazgatója – azt a hat fiatal tehetséget, aki elnyerte a Junior Prima címet.

A kétmillió forinttal járó színház- és filmművészeti Junior Prima Díjat az idén elismert művészekkel együtt már 101 fiatal magyar tehetség kapta meg. A Prima Primissima életre hívói 2007-ben döntöttek úgy, hogy önálló díjjal jutalmazzák azokat a fiatal, harminc év alatti tehetségeket, akik korosztályukon belül a jók között is a legjobbak.

(MTI)

Rujder Vivien a Prima Junior D\u00edj\u00e1tad\u00f3n

MTI / Mónus Márton