Ősszel a színházban is találkozhatunk Totth Benedek sodródó kamaszaival

Ősszel a színházban is találkozhatunk Totth Benedek sodródó kamaszaival

A színpadra költözik Totth Benedek Holtverseny című regénye.


A 2014-ben megjelent kötet színpadi adaptációját október 2-án mutatják be az Átriumban. A monodrámát Kovács Máté rendezi, szereplője pedig Katona Péter Dániel.

„A váltás a világ legegyszerűbb dolga: addig nem ugrasz el, amíg a másik meg nem érinti az ujjával a falat. Egyetlen folyamatos mozdulat vagytok."

Ezt a folyamatos mozdulatot mutatja be Totth Benedek műve, melynek fiatal szereplői egy nagy lendülettel vetik bele magukat azokba a mélységekbe, ahonnét kievickélni már csak egymást lenyomva lehet.

Milyen sorsok és történetek vannak egy érem mögött? Kik azok, akiket eltakarnak a dobogón feszítve? Kik a gyerekeink?

Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket jár körül a kötet, valamint a darab, melynek szereplőjével ellenállhatatlanul sodródunk.

Totth Benedek 2002-től szabadúszó műfordítóként, szerkesztőként dolgozik, több mint ötven amerikai és angol regény jelent meg a fordításában, valamint novellák, képregények és forgatókönyvek is. A 2014-ben megjelent Holtverseny az első regénye.