Sok ember egyszerre sétál át a gyalogátkelőhelyen

Ennyire nő a Föld népessége ebben a hónapban

Az emberiség száma folyamatosan gyarapszik, nemsokára pedig egy hatalmas mérföldkövet érhet el a Föld népessége. Ehhez több ezer év kellett, melyben nehezebb és könnyebb időszakok is voltak. Hány fő él jelenleg a bolygónkon?


A legkorábbi emberek maradványai nagyjából 2,8 millió évesek, így onnantól számoljuk a Föld népességének gyarapodását. A kezdeti időkben őseink vadászó és gyűjtögető életmódot folytattak, melynek egyik velejárója az volt, hogy sokkal kevesebb gyermek született. Ez azért volt lényeges, mivel ezáltal kevesebb főre kellett elosztani a megszerzett zsákmányt.

Ebben a rendszerben ugyan fokozatosan emelkedett a népesség száma, viszont nagyon lassan. Az első jelentős változás Kr. e. 10 ezer környékén történhetett, amikor is az emberek áttértek a mezőgazdálkodásra és az állattartásra. Ehhez egy állandó, letelepedésre alkalmas helyet — otthont — kerestek, a megváltozott életszínvonal pedig több utódhoz vezetett.

„Az anyák képesek voltak a csecsemőket zabkásával etetni, ami felgyorsította az elválasztási folyamatot, és csökkentette a születések közötti időt, ami azt jelentette, hogy egy nőre több gyermek jutott"

— mondta Le Bras, kutató.

Sok ember egyszerre s\u00e9t\u00e1l \u00e1t a gyalog\u00e1tkel\u0151helyen

Fotó: Unsplash/Ryoji Iwata

Az állatok tartása azonban azt is eredményezte, hogy több vírus kezdett terjedni, így gyakori volt a halvaszületett gyermekek száma. A kisbabák egyharmada nem élte meg az egyéves kort, másik egyharmad pedig 18 évesnél nem lehetett idősebb, amikor elhunyt. Bár sokan vesztették így életüket, ehhez csatlakozott a megnövekedett szülésszám, így a népesség gyorsabb ütemben növekedett, mint bármikor korábban.

A középkorban jelentkező fekete halál és a hasonló járványok rengeteg ember halálát okozták. A betegség következtében a népesség száma 1300 és 1400 között 429 millióról 374 millióra csökkent.

1800 óta az emberi népesség megugrott, ami jelentősen köszönhető az orvostudomány és a technológia nagy ütemű fejlődésének. Becslések szerint a világ népessége idén november közepére átlépheti a 8 milliárd főt.