Mellrák kitűző egy nő pulcsiján

A mumus, amiről nem lehet eleget beszélni: mellrák más szemszögből

Az elmúlt hetek kis rózsaszín masnit kötöttek a nők egyik legnagyobb mumusára, a mellrákra, hogy a reflektort rá, illetőleg jobbára a megelőzésre fordítsák.


Nem vagyok egy ideális beteg-alkat. A dacos betegségtagadásban hiszek, ami egy működő stratégiának tűnik több, mint 49 éve, de persze teljes patikákat tartok el egymagam a preventív beszedett vitaminokkal, táplálékkiegészítőkkel. Orvoshoz azonban a kötelező éves fogorvos, nőgyógyász és vérvétel szentháromságon túl nem futkosok, sőt fennen hirdetem, hogy rajtuk kívül engem legközelebb a korboncnok lát az igen távoli jövőben.

Kistányérnyira kerekedett szemmel, döbbent tekintettel nézem a húgomat, akinek a hipochondria volt a jele alighanem már az óvodában is, és ha csak hall egy betegség felbukkanásáról kontinensekkel odébbról, ő már felfedezni véli magán a tüneteket, és egy teljes háború és békényi vizsgálati eredményt tart magáról otthon precízen lefűzve. Én pedig valahogy, nyilván egy hibás szoftver miatt, konzerváltam magamban a gyerekek önmaguk halhatatlanságába vetett szent hitét, és nem nagyon értem a többiek szélesvásznú aggodalmát. Úgy fest, hogy igazam van, hiszen halhatatlan vagyok. Egyelőre.

Dacos optimizmussal tekintek a jövőbe, leengedem a sisakrostélyt, ami rááadásul minden divathoz jól passzol, ugyanis úgy hívják: immunrendszer. Szent-Györgyi Albert legnagyobb rajongója vagyok évtizedek óta, így aztán betegágy tőlem nemigen kopik. A méltatlanul kevés tisztelettel körülvett tudós, akiről nemhogy egy utca vagy tér, de még egy apró kis passzázs sincs elnevezve hazánkban, soha nem 500 mg-os liposzómális retard kapszulát ajánlott a tanulmányában, amiért azt a semmi kis Nobel-díjat kapta, hanem napi 8-9 ezer milligrammról beszélt, amit ő és a kutatócsoportja szorgalmasan be is vett élete végéig. Közülük ő halt meg legfiatalabban bakfisos 93 évesen, a többiek még tovább virgonckodtak. A C-vitamin a mindennapi imánk része kell legyen, hiszen nem csupán egy láthatatlan búra, amiről lepattannak a vírusok, baktériumok, minden nyalánkság, de még talán a bántó tekintetek is, de gyorsítja a sebgyógyulást és a kötőszövet regenerációját, részt vesz a csont-és porcképzésben, segíti a vas felszívódását, odateszi magát a vérrögképződés kialakulása ellen, így csökken a szívroham és embólia veszélye, semlegesíti a szabad (péntek, szabad szombat) gyököket és növeli a fizikai teljesítőképességünket. Egy legális és ultahasznos drog. Hű társa tud lenni az E- és a D-vitamin is, amit immár a kereskedelem is felismert, és holmi energiaitalokba is belecsempésznek vonzóbbnak mutatva azokat és szépítve kissé a mérleg nyelvén. Mindazonáltal tény, hogy a D-vitamin egy valóságos immunkommandó, egyebek mellett az autoimmunitás kiküszöbölésében is jeleskedik, ami nem más, mint egy túlzott immunválasz, egyfajta baráti tűz a szervezet részéről. Aztán itt van a szintén immundopping bodza, a méregtelenítő, nyirokrendszert nagytakarító gyömbér, amit Japán például intézményesítetten fogyaszt, éppen ezért cseppet sem meglepő, hogy a Giunness jellemzően minden évben a szigetországba küldi a világ legidősebb emberének szóló elismerő oklevelet. Aztán roppant fontos a ginzeng is, ami ugyebár vágykeltő afrodikziákum egyebek közt, csak mondom, de ezen kívül is egy valóságos beépített G.I.Joe, hiszen felismeri a szervezetben termelődő rákos sejteket, és olyan vegyületeket tartalmaz, amelyek segítik a bakteriális és vírusfertőzések elleni védekezést is. Ha ezeket szorgalmasan fogyasztjuk, akkor a csúcsra járatott immunrendszerünk könnyűszerrel felismeri a szervezetünkben napra nap termelődő szemét kis daganatos sejteket, kicsúfolja őket, célkeresztbe veszi és kilövi.

Persze akad némi kódoltság a szervezetünkben, így ha nemzedékekre visszatekintve fel-felütötte a családunkban a fejét a rák, akkor jobb, ha mi is nagyobb körültekintéssel járunk el a szűrővizsgálatokkal kapcsolatosan, ámbár azzal mindenki kánonban bólogatva egyetért, hogy a családfánk esettanulmánya egy dolog, ám ennél sokkal fontosabb a mi életvitelünk. Elsősorban a stresszfaktor távolra száműzése lenne a főfőfőfeladatunk, de hát kösz szépen, ennek a megoldása tűnik a leginkább kivitelezhetetlennek ezen a XXI. század című derbyn. Ha azonban hiszünk Dr. Peták István kutatóorvos, molekuláris farmakológus, konkrétan lángelme intelmeinek, aki Czeizel óta talán legközelebb jár egy újabb magyar Nobel-díj megszerzéséhez, akkor igyekezzünk heti ötször fél óra cardio vagy aerob jellegű mozgást (esetleg konkrétan a pőre testiséget) belepasszintani a heti tánc-és órarendünkbe, ami máris 50 százalékkal csökkenti a rák kialakulásának a kockázatát. Ha azonban mégis kicselezett volna minket az álnok betegség, akkor a fentebb felvázolt stratégia 50 százalékkal javítja a gyógyulás esélyeit is.

Az ép testben ép lélek alapvetés visszafelé is igaz, hiszen a rák leginkább lelki eredetű, elfojtásból fakad, a problémák magunkban rágódva szőnyeg alá söpréséről szól, a melldaganat pedig gyakran olyankor alakul ki, ha konkrétan a nőiségünkben vagyunk megbántva. Ezért aztán ha reggelente a tükörben általában egy mosolytalanul boldogtalan arc néz vissza ránk, akkor érdemes elgondolkodnunk rajta a saját egészségünk érdekében, hogy a magánéletünk vagy a munkánk-rosszabb esetben mindkettő- némi átrendezésre szorul.

Az élet talán a siralom völgye, de vannak ugyebár szép számmal hegyeink is. Ráadásul dacára a temérdek göröngynek, buktatónak, időnként szakadéknak, de élni egyelőre még mindig eléggé népszerű, és rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki belőle. Az élet című szimbolikus hőlégballonunkból időről időre ki kell hajigálnunk azt a ballasztot, ami lehúz és szomorúvá tesz bennünket, hogy a helyét csupa olyannak adjuk át, ami tölt és emel olyan magasra, ahol mindig süt a nap.

Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.

Nyitókép: Shutterstock