Egy lány idegesen fogja a fejét

Ezt bánják meg legtöbbször az emberek az életükben — tegyél ellene!​

Az év vége felé sokan gondolkoznak azon, hogy milyen lehetőségeket mulasztottak el az elmúlt időszakban. Egy tanulmány szerzői azt vizsgálták, hogy az emberek átlagosan mit bánnak meg az életükben, és mi az, aminek kihagyása mély nyomot hagyott bennük. Alábbi cikkünkben ezzel a kutatással foglalkozunk.


A felmérés végeredményeként a kutatók bebizonyították, hogy az emberek elsődlegesen régóta dédelgetett vágyaik elhalasztását sajnálták a legjobban, és kevésbé gondoltak azokra a kötelezettségeikre, amiket nem tettek meg. Az adatok szerint az emberek 72 százaléka sajnálta, hogy nem tett eleget az álmai eléréséért.

Ezzel szemben csak 28 százalék volt olyan, aki a kötelezettségei elmulasztása miatt csalódott. Ennek a szakértők szerint több oka is lehet, de kiemelték, hogy kifejezetten nehéz megfelelni a megálmodott vágyaknak. Míg az elképzelt célokhoz vezető út első lépése nem egészen egyértelmű, addig a megszabott feladatok menete világos.

Kitűnő példa erre, hogy a nagyobb fizetség megszerzéséért keményebben kell dolgozni, annak ellenére, hogy az több kényelmetlenséggel jár együtt.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy a megkérdezettek 76 százaléka számolt be arról, hogy sajnálja, hogy az ideális énje elérése érdekében nem tett meg valamit. Tom Gilovich professzor, a tanulmány első számú szerzője így nyilatkozott a kapott eredmények üzenetéről:

„Ahogy a Nike szlogenje mondja: »Csak csináld!«. Ne várj az inspirációra, csak vesd bele magad. Az inspirációra való várakozás csak kifogás. Az inspiráció a tevékenységben való részvételből fakad.”
Egy f\u00e9rfi szomor\u00fas\u00e1ga miatt takarja az arc\u00e1t egy kanap\u00e9n \u00fclve

Fotó: Unsplash/Nik Shuliahin 💛💙

Korábbi írásainkban mi is többször foglalkoztunk már a nagy életcélokkal és az azok eléréséhez szükséges lépésekkel. Többek között arról is beszéltünk, hogy mi az a három módszer, ami mindig segít az akadályok leküzdésében. Kapcsolódó cikkünket itt lehet elolvasni.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: PsyBlog