Fényfüzérekkel feldíszített szoba és karácsonyfa

Ennyivel lesz magasabb a rezsi a karácsonyi fényfüzérektől

Szinte mindenkit érintett az áram és a gáz lakossági piaci árának megemelkedése, így érthető, ha visszafogottabban készülünk az ünnepekre. De mindent nem lehet kihagyni, például a karácsonyi díszvilágítást. Mutatjuk, mennyivel emeli a rezsiszámlákat.

A karácsonyfaégők általánosságban nem vesznek fel sok áramot, napi 24 órát égetéssel is csak néhány száz forinttal nőhet meg a havi villanyszámla. Ennél még kedvezőbb lehet a ledes világítás, melynek viszont magasabb az ára, így erre akkor érdemes költeni, ha sokat fogjuk használni, olvasható a Haszon cikkében.

A házak külső díszvilágítása már nem ennyire olcsó, mivel az ehhez használt füzérek nagy része nem energiatakarékos. A fényfüzérek energiafelvétele akár több száz watt lehet óránként, ami több ezer forintos áram ártöbbletet jelenhet ebben az időszakban. itt is érdemes inkább ledes égősort választani, mivel az nagyon kevés áramot vesz fel, és négy-öt év alatt visszahozhatja az árát.

Emellett egyre több az olyan LED-technológiát használó termék, amely elemről, akkumulátorról vagy akár napelemről is működtethető.

A hagyományos karácsonyfaizzók általában 3 Wattot fogyasztanak darabonként. Ilyen izzókból egy száz darabos égősor, ami körülbelül 20 méter, az 300 wattnyi elektromos teljesítményt jelent, azaz óránként 0,3 kilowattórányi (kWh) fogyasztást. Napi nyolc óra világításnál így 2,4 kilowattórányi áram fogy.

Ha 40 napon át bekapcsoljuk az izzókat nyolc-nyolc órára, az említett adatok alapján a díszvilágítás fogyasztása 96 kWh lesz. Ettől a rezsi csökkentett áron 3456 forinttal, csökkentés nélkül pedig 6720 forinttal növekszik meg a számla.

A ledes fény-vagy fenyőfüzéreknél azonban egy égő csupán 0,05-0,07 Wattot vesz fel, vagyis egy 100 ledből álló sor 5-7 Wattot, óránként pedig legfeljebb 0,007 kWh áramot fogyaszt. 40 nappal számolva így 2,16 kWh áramot használ el, amely rezsi csökkentett áron 78 forinttal, nem rezsi csökkentetten pedig 151 forinttal növelheti a villanyszámlát. Azonban egy 20 méteres ledes égősorban akár 800-1000 égő is lehet.

Nyitókép: Shutterstock