Egy nő ül az ágy szélén és a kezébe temeti az arcát

A folyamatos rémálmok egyetlen dologgal elűzhetőek

Egy új kutatás, melyet 36 rémálmokkal küzdő páciensen végeztek kimutatta, hogy két egyszerű terápia kombinációja csökkentheti a folyamatos rémálmok gyakoriságát.


A tudósok megkérték az önkénteseket, akik a kísérletben részt vettek, hogy írják át a leggyakoribb rémálmaikat pozitívra, majd alvás közben ehhez a pozitív élményhez kapcsolódó hangokat játszottak le nekik.

„Az álmokban megélt érzelmek és az érzelmi jólétünk között kapcsolat figyelhető meg”

mondta Lampros Perogamvros pszichiáter, a Genfi Egyetemi Kórházak és a Genfi Egyetem munkatársa Svájcban.

„E megfigyelés alapján jött az ötlet, hogy az álmaikban megjelenő érzelmek manipulálásával segíthetnénk az embereken. Ebben a tanulmányban azt mutatjuk be, hogy a rémálmoktól szenvedő betegeknél csökkenteni tudjuk az érzelmileg nagyon erős és nagyon negatív álmok számát.”

A rossz alvás nem csak egy kellemetlen dolog lehet az életünkben, hanem komoly egészségügyi következményekkel is járhat, például szorongással, ami álmatlanságot és rémálmokat eredményezhet.

Tekintettel azonban arra, hogy továbbra sem igazán értjük, hogy az agyunk hogyan, vagy miért hoz létre álmokat alvás közben, a krónikus rémálmok kezelése komoly kihívást jelent.

Az egyik módszer a képi terápia, melyek során a páciensek átírják az ismétlődő, nyomasztó rémálmaikat, hogy azoknak boldog végkimenetele legyen. Ezután az átírt történetet többször elmantrázzák, ezzel megpróbálva felülírni az eredeti, szörnyű álmot.

Bár ez a módszer csökkentheti a rémálmok gyakoriságát és súlyosságát, a kezelés sajnos mégsem hatékony minden beteg esetében.

Egy korábbi, 2010-es kutatás során tudósok megállapították, hogy alvás közben az olyan hangok lejátszása, melyeket az emberek bizonyos pozitív ingerekhez társítanak, segít az adott ingerre való emlékezés fokozásában. Ezt nevezték el célzott emlékezeti reaktiválásnak (TMR), és Perogamvros és munkatársai azt akarták kideríteni, hogy javíthatja-e ez a képi terápia (IRT) hatékonyságát.

A vizsgálat résztvevőit két csoportra osztották. A csoport fele TMR ülésen vett részt, mely során kapcsolatot teremtettek a rémálmaik pozitív verziói és egy hang között, míg a másik csoport csupán csak egy IRT ülésen vett részt, ahol csak a történetet írták át fejben pozitív végkimenetelűre, hangot azonban nem társítottak hozzá.

A vizsgálat kezdetén az IRT csoportnak átlagosan 2,58 rémálma volt hetente, a TMR-csoportnak pedig átlagosan 2,94 heti rémálma. A vizsgálat végére az IRT csoport heti 1,02 rémálomra csökkent, míg a TMR-csoporté mindössze 0,19-re. Még ennél is ígéretesebb, hogy a TMR csoport a boldog álmok számának növekedéséről is beszámolt.

A három hónapos nyomon követéskor a rémálmok száma mindkét csoportban enyhén emelkedett, heti 1,48-ra, illetve 0,33-ra. Ez azonban még mindig lenyűgöző csökkenés a rémálmok gyakoriságában, mondták a kutatók, ami arra utal, hogy a TMR alkalmazása az IRT támogatására hatékonyabb kezelést eredményez.

Nyitókép: Shutterstock