A hatalommal rendelkezők hajlamosak gyorsan hibáztatni másokat

A hatalommal rendelkező egyéneknek általában több lehetőségük van a legkülönbözőbb élethelyzetekben, és ugyanezt feltételezhetik a hatalomban alacsonyabb pozícióban lévőkről is.

A hatalommal rendelkezők, feltételezve, hogy a hatalomban alacsonyabb rangúak ugyanannyi választási lehetőséget érzékelnek, mint ők, mások hibáit szándékosabbnak és megbocsáthatatlanabbnak tekintik. A hibáztatás előtt a hatalom birtokosainak nem szabad elfelejteniük, hogy a mások választási szabadságára vonatkozó feltételezéseiket a hatalom befolyásolja.

Mikor ítélünk meg szigorúan egy alkalmazottat egy elkövetett hiba miatt, mikor büntetünk meg egy gyereket a rossz viselkedésért vagy mikor vádoljuk az áldozatokat? Amikor egy személy cselekedetét szabadon választottnak tekintjük.

Yin és társai a Social Psychological and Personality Science 2022. januári számában megjelent tanulmánya szerint a befolyásos egyének gyorsan hibáztatnak másokat, mert úgy látják, hogy nekik több választásuk van egy helyzetben, írja a Psychology Today.

Hatalom és választás

A hatalom az értékes erőforrások feletti kontrollt jelenti.

A nagy hatalommal rendelkező emberek (pl. politikai vezetők, sikeres vállalkozók) gyakran a hatalom több alapjára támaszkodnak, mint például a jutalmazó és a kényszerítő hatalom. A hatalom befolyásolja, hogy az emberek hogyan éreznek és gondolkodnak. Például egy erőtlen (vagy hatalom nélküli) személyhez képest egy erős (vagy felhatalmazott) egyén nagyobb cselekvési és kontrollérzetet tapasztal.

Probléma akkor merül fel, ha a hatalom birtokosai azt feltételezik, hogy mindenki úgy látja a világot, mint ők, azaz ugyanolyan uralom- és kontrollérzetet érez, ugyanannyi lehetőséget és megvalósítható alternatívát érzékel egy helyzetben, és ugyanolyan választási szabadságot tapasztal (a szándékok alapján történő választás szabadságát). A valóságban a hatalom nélküli emberek hajlamosak úgy érzékelni egy helyzetet, hogy az kevés kontrollt, cselekvőképességet és választási lehetőséget kínál számukra.

Miért jelenthetnek tehát problémát azok a hatalom birtokosai, akik a választásról alkotott elképzelésüket a kevésbé erősekre vetítik ki? Gondoljunk csak bele: hogyan döntenénk el, hogy egy alkalmazottat milyen mértékben kell felelőssé tenni, hibáztatni vagy büntetni a gyenge teljesítményéért? Valószínűleg úgy, hogy megkérdezzük, hogy a tetteit szabadon választotta-e.

Tegyük fel, hogy a megvádolt alkalmazott azt válaszolja, hogy csak néhány jó alternatívát látott. Ha nagy hatalommal rendelkező személyek lennénk (pl. főnök vagy felettes), akkor ezt talán kifogásnak tekintenénk, és azt feltételeznénk, hogy az alkalmazottnak sok járható alternatívája volt, és mégis szabadon választotta a rossz vagy káros cselekvésmódot.

Így a felettesek (szemben a munkatársakkal) nagyobb valószínűséggel feltételezik, hogy a cselekedetek a munkavállaló valódi vágyait vagy szándékait tükrözik, vagyis a munkavállaló bűnös és megérdemli a fegyelmezést és a büntetést.

A fenti elemzés természetesen csak elméleti jellegű. Annak tesztelésére, hogy a hatalom valóban befolyásolja-e a választás szubjektív észlelését, Yin és munkatársai a következő vizsgálatokat végezték el:

A hatalom és a választás szabadságának észlelésének vizsgálata

1. vizsgálat:

A 363 fős (194 nő) mintán végzett vizsgálat során két felmérést végeztek.

A hatalomérzetet vizsgáló felmérés nyolc tételből állt (pl. rá tudok venni másokat, hogy azt tegyék, amit én akarok). A hibáztatási felmérés egy L.R. nevű alkalmazottról szóló történettel kezdődött, aki nem adta le a munkáját, arra hivatkozva, hogy egy másik projekttel volt elfoglalva, és „nem volt más választása". A résztvevőknek azt kellett értékelniük, hogy L.R.-nek volt-e választása, vagy felelősségre kell-e vonni és hibáztatni.

2. vizsgálat

Minta: 393 fő (229 nő); átlagéletkor 37 év.

Ahelyett, hogy egyszerűen csak a hatalmat mérték volna, mint a fentiben, ez a kísérlet úgy manipulálta a résztvevők hatalomérzetét, hogy ideiglenesen magas vagy alacsony hatalmú szerepeket (felettes vs. beosztott) adtak nekik egy hipotetikus munkacsoportban.

A potenciálisan hibáztatható személy egy másik munkacsoportból származó átíró volt, aki hibát követett el egy hangfelvétel átírásakor. Az átíró állítólag üzenetet küldött, amelyben elnézést kért a hibákért, melyekért az instabil internetkapcsolatot és az időhiányt okolta.

A kérdések ismét arra vonatkoztak, hogy az átírónak voltak-e lehetőségei vagy egyáltalán nem volt választása, felelősségre kell-e vonni, hibáztatni és büntetni (azaz nulla fizetést adni a munkáért).

3. vizsgálat

Minta: 352 egyetemi hallgató (162 nő); átlagéletkor 21 év.

A résztvevőket háromfős csoportokba sorolták, nagy hatalommal vagy kis hatalommal járó körülmények között (vezető vs. beosztottak). Ezt az elhelyezést állítólag a hallgatók vezetői kérdőívre adott válaszai alapján végezték (a valóságban véletlenszerű volt).

Egy könnyű feladat elvégzése után, mint vezető vagy "A" beosztott, minden résztvevő megnézte a csoport másik két tagjának munkáját. Míg a menedzser és az '"A" beosztott jól válaszolt a kérdésekre, addig a feltételezett "B" beosztott mindig majdnem a felét rontotta el, és a hibákat az alváshiányra fogva küldött üzenetet.

A korábbiakhoz hasonlóan a diákokat megkérdezték a "B" beosztott döntéseiről, majd hibáztatták és felelősségre vonták őket.

A hatalom hatása a választás szabadságának megítélésére

Az eredmények a következőket mutatták:

A nagyobb hatalomérzettel rendelkező egyének a kisebb hatalommal rendelkezőkhöz képest azt feltételezték, hogy a potenciálisan hibáztatható félnek több választási lehetősége van. A magas státuszú és hatalmú személyek nagyobb hajlamot mutattak a hibáztatásra és a büntetés kiszabására. Tehát a mások nagyobb választási lehetőségének érzékelése talán az egyik oka annak, hogy a vezetők és a nagy hatalommal rendelkező egyének nagyobb valószínűséggel hibáztatnak és büntetnek.

Talán az eredmények azt is megmagyarázzák, hogy a nagy hatalmú egyének miért igazolják a status quo-t és a hatalmi hierarchiákat. A hatalommal rendelkező emberek feltételezhetik, hogy az alacsony hatalmi pozícióban lévőknek voltak életképes alternatíváik, és mégis szándékosan választották a kisebb hatalommal és státusszal járó pozíciókat (ahogy a magas státuszú pozíciókban lévők is szándékosan törekedtek a magasabb státuszra és hatalomra).

Nyitókép: Shutterstock / Elnur