Genetikai oka van, hogy ellenállhatatlannak találjuk a kutyakölyköket

Nemrég egy kutatócsoport rájött, hogy a szemöldökizmok, amelyek a kutyák arcát imádnivaló, könyörgő arckifejezésbe torzítják, jellemzően nincsenek jelen a farkasoknál, ami arra utal, hogy azután alakultak ki, hogy mi, emberek háziasítottuk a Canis familiaris-t, vagyis a kutyát.

„A kutyák felhúzott belső szemöldökmozgását egy olyan izom hajtja, amely legközelebbi élő rokonukban, a farkasban következetesen nem létezik”

– mondta korábban Anne Burrows, a Duquesne Egyetem anatómusa.

„Ez a mozgás a kutya szemét nagyobbnak tünteti fel, ami gyermeki megjelenést kölcsönöz neki. Emellett utánozhatja azt az arcmozgást is, amit az emberek akkor végeznek, amikor szomorúak”

– idézi Bridget Waller evolúciós pszichológust, az Egyesült Királyságbeli Portsmouthi Egyetem munkatársát a ScienceAlert.

Burrows és kollégái azóta továbbfejlesztették szemöldökkutatásukat, és megállapították, hogy a kutyáknak nemcsak az izomzatuk különbözik a farkasokétól, hanem arcizmaik szerkezete is. Még a kutyák arcizmainak belső összetétele is megváltozott, hogy kísértetiesen hasonlítson a miénkhez.

A száj körüli izomból (orbicularis oris) vett festett mintákból kiderül, hogy a kutyák és az emberek egyaránt több gyors rángású izomrostot tartalmaznak a lassú rángású rostokhoz képest, míg a farkasoknál ez éppen fordítva van. A gyors rángású rostok gyorsan reagálnak – tökéletesek a szemöldök felhúzásához vagy az ugatáshoz –, de gyorsabban is fáradnak. A lassú rángású izmok hosszabb ideig tartják a tartós mozgást, mint amilyen a farkasüvöltéshez szükséges.

„Ezek a különbségek arra utalnak, hogy a gyorsabb izomrostok hozzájárulnak ahhoz, hogy a kutya hatékonyan tudjon kommunikálni az emberekkel. A háziasítási folyamat során az emberek szelektíven tenyésztették a kutyákat a sajátjukhoz hasonló arckifejezések alapján, és idővel a kutyák izmai „gyorsabbá„ fejlődhettek, ami tovább segítette a kutyák és az emberek közötti kommunikációt”

– magyarázza Burrows.

Akkoriban, amikor az emberiség vadászó-gyűjtögető korszakában, mintegy 40 000 évvel ezelőttig tartó kapcsolatunk ezekkel az állatokkal kezdődött, egyértelmű, hogy a fajok közötti gyors kommunikáció túlélési előnyt jelentett a kölcsönös ragadozókkal szemben.

Az emberekkel való jobb kommunikációra irányuló ilyen erős nyomás hatására a természetes szelekció a kutyák azon képességét is csiszolta, hogy megértsenek minket; bizonyos szempontból talán még jobban, mint ahogy mi megértjük egymást. Elég csak arra gondolno, hogy kutyatársaink meg tudják állapítani, ha hazudunk, és ösztönösen megérzik és reagálnak a hangulatunkra.

„A kutyák abban különböznek a többi emlősállattól, hogy az emberhez való kölcsönös kötődésük kölcsönös tekintetükkel is kimutatható, amit nem figyelhetünk meg az emberek és más háziasított emlősök, például lovak vagy macskák között”

– fogalmaz Burrows.

Hosszú, közös történelmünk ezekkel az állatokkal olyan partnerséget hozott létre, amely semmi máshoz nem hasonlítható, amely évezredek változásain keresztül fejlődött és virágzott, hogy még ma is számos előnnyel járjon számunkra. Ez idő alatt a kutyák a mi evolúciónkat is befolyásolták – kötődésünk a génjeinkbe van írva.

Jól ismert, hogy az emberek már fiatal korban is veleszületetten vonzódnak a gyermeki arckifejezéshez – ez a babaséma néven ismert csecsemőkori vonások összessége. Ezek közé a vonások közé tartozik a testmérethez képest viszonylag nagy fej, a nagy szemek és a kis orr – ezek a tulajdonságok sok bébi állatnál, köztük a kutyáknál és a miénknél is megtalálhatók.

Az agyi szkennelések kimutatták, hogy a babaarcok – függetlenül attól, hogy milyen rokonságban állnak velünk – pontosan eltalálják az idegrendszerünket. Bekapcsolják a gondoskodó viselkedésünket. Az állatmenhelyekről származó adatok azt sugallják, hogy ez a kutyákra is érvényes: azokat az ebeket, melyek arcvonásai fokozott babasémával rendelkeznek, nagyobb valószínűséggel fogadják örökbe.

Sajnos az ember-baba-aranyosságra való veleszületett hajlamunk néhány szeretett háziállatunk körében is nagy szenvedéshez vezetett. Miközben egyes fajtákat fokozatosan szeszélyeink formájára alakítottunk, sok generáción keresztül akaratlanul is súlyos egészségügyi problémákat hagytunk rájuk.

A kisebb kutyákra (nagyobb fejjel) való tenyésztés azt is eredményezte, hogy egyes fajták hajlamosabbak lettek a szívbetegségekre. A laposabb, csecsemőszerű arcokra való tenyésztés miatt mások, például a mopszok és a bulldogok a legalapvetőbb mindennapi funkcióval, a légzéssel küszködnek.

Megdöbbentően sokat változtattunk néhány fajtán alig több mint 100 év alatt. A jó hír viszont az, hogy most, hogy tisztában vagyunk azzal, milyen erőteljesen alakíthatjuk az evolúciójukat, jobb döntéseket hozhatunk számukra.

Nyitókép: Shutterstock / Vika Dubrovskaya