Szülők a háttérben állnak, gyerekek a kanapén ülnek

Nevelési formák, amik nárcisztikus gyereket eredményeznek

Tévhit, hogy a nárcisztikus személyiség örökletesen alakul ki felnőtteknél. Kutatások most bebizonyították, hogy vannak olyan gyereknevelési szokások, melyek garantálják a nárcisztikus személyiség kialakulását.


Azt már régóta tudjuk, hogy nem mindegy, hogyan neveljük gyermekeinket. Vannak azonban olyan gyereknevelési formák, melyekről azt hihetjük, hogy jók, pedig garantálják a nárcisztikus személyiséget.

A kutatások szerint a megengedő nevelés az egyik biztos módja annak, hogy a szülők olyan gyereket neveljenek, aki garantáltan nárcisztikus lesz. A másik két fontos tényező pedig a szülői szeretet hiánya és az otthoni erőszaknak való kitettség.

A következtetések egy 591 serdülőt vizsgáló spanyolországi tanulmányból származnak, ahol a gyerekek már agresszívek voltak a szülőkkel, ha nem kapták meg azt, amit akartak.

A tanulmány szerzője, Dr. Esther Calvete így fogalmazott:

„Előfordul, hogy a serdülők azért támadják meg a szüleiket, mert a szülők maguk is erőszakosak voltak a gyerekekkel szemben vagy egymás között. A családi erőszaknak való kitettség révén a gyerekek megtanulnak erőszakosnak lenni. Máskor a szülők és gyermekeik közötti szeretetteljes és pozitív kommunikáció hiánya, a gyermekekre szánt minőségi idő hiánya vagy a korlátokat nem szabó, megengedő szülői magatartás az oka a nárcizmus kialakulásának.”

Dr. Calvete szerint az oktatás és a nevelés kulcsfontosságú a nárcizmus megfékezésében. Véleménye szerint, ha a szülők nem felelősségtudattal és tisztelettel nevelik gyermekeiket, könnyen előfordulhat, hogy a gyerekeknél agresszív viselkedési problémák alakulnak ki. Ha a szülők erőszakosak voltak, amikor a gyerekek kicsik voltak, az növeli az agresszív viselkedés kockázatát a gyerekeknél.

Nyitókép: Shutterstock

(Psy Blog)