Palmürában található oszlopok

Ő volt az univerzum ura — megfejtették Palmüra istenének ősi rejtélyét

A mai Szíriában található ókori Palmüra városának feliratai között gyakran említenek egy névtelen istenséget, akit irgalmasnak, valamint a világegyetem uraként írtak le. A kutatók már évtizedek óta keresik, hogy vajon kiről szólhatnak a feljegyzések, viszont csak most kaptak hiteles magyarázatot.


Palmüra már évezredek óta lakott terület volt, feljegyzések szerint pedig nagyjából 2000 évvel ezelőtt élte virágzó időszakát. Kiemelt kereskedelmi központként összekötőként szolgált a Római Birodalom és az ázsiai útvonalak között.

A meg nem nevezett istenségre legtöbbször úgy hivatkoztak, hogy „akinek a neve áldott”, valamit a világegyetem ura és a jóságos jelzőket is előszeretettel aggatták rá. Névmegjelölés hiányában a szakértőknek több vallás jellemzőit is tanulmányozniuk kellett, hogy leszűkíthessék a lehetőségek körét. Ezúttal egy kutató, Aleksandra Kubiak-Schneider állt elő egy hitelesnek tűnő megoldással.

A kutatómunka során összevetette a jelzőket Mezopotámiából származó feliratokkal, melyek többsége a Kr. e. első évezredből származott. Felfedezése alapján abban a társadalomban hasonló megnevezéseket alkalmaztak isteneikre, mint a titokzatos feljebbvaló esetében. Például Babilon legfőbb istenét szintén irgalmasnak nevezték a hívek, míg Baalshamint — az égi istent — gyakran titulálták a világegyetem urának.

Mindezek értelmében a Palmürában talált feliratok nem egy nagy istenségre utalnak, hanem többre. Az emberek több feljebbvalóhoz imádkoztak áldásért vagy kegyelemért, ezt követően pedig azokat dicsőítették, akik eleget tettek az imáknak. Egy másik kutató egyetértett a kapott eredményekkel, ellenben kifejezte kételyeit is, mivel Kubiak-Schneider tanulmányában a vizsgált feljegyzések némelyike évszázadokkal korábbi keltezésű, mint a szóban forgó felíratok.

Forrás: ScienceAlert