A szellemlábnyomok

Hihetetlen a magyarázata a nemrég felbukkant ősi szellemlábnyomoknak

Nemrégiben olyan lábnyomokra bukkantak, melyek csak egy bizonyos időjárási körülményt követően jelennek meg a talajon, majd hirtelen eltűnnek. A horrorfilmbe illő felfedezést azonnal tanulmányozni kezdték a kutatók.

A titokzatos lenyomatokat a Nagy-sóstó-sivatagban találták, Utahban. A szellemlábnyomok nem azért kapták kísérteties elnevezésüket, mert egy túlvilági lény jeleire gyanakszanak a szakértők, hanem mert csak esőzések után lehet látni őket, a talaj felszáradása után pedig teljesen eltűnnek. Ez a jelenség a földrajzi elhelyezkedés, valamint az ottani földben található anyagok miatt jöhetett létre.

A sivatag — ahogy azt az elnevezéséből is sejteni lehet — egykoron a Nagy Sóstó részét képezte. Az utolsó jégkorszak változásai miatt azonban lassan kiszáradt, így az egykoron vízben oldódott só hátramaradt. Nagyjából 10 ezer évvel ezelőttig főként pocsolyás volt a terület, de már laktak ott emberek, így arra az időszakra datálható a nyomok keletkezése.

„Úgy tűnik, hogy az emberek sekély vízben sétáltak, a homok pedig gyorsan kitöltötte mögöttük a nyomokat, hasonlóan ahhoz, ahogyan azt a tengerparton tapasztalhatjuk. A homok alatt azonban egy iszapréteg volt, amely a feltöltés után is érintetlenül tartotta a lenyomatot"

— mondta Daron Duke, vezető kutató.

A lenyomatokat azóta feltöltötte a sóréteg, mely száraz állapotban ugyanolyan, mint bárhol máshol. Esőzések hatására viszont a sima talaj azonnal magába szívja a nedvességet, míg az elrejtett sáros lábnyomoknál a víz csapdába esik, így szépen kirajzolódnak a talpak.

A kutatócsoport kezdetben csupán pár nyomra bukkant, későbbi felmérések során viszont összesen 88 talpmintát jegyeztek fel. Azt gyanítják, hogy a felfedezés akár 12 ezer évvel ezelőttről is származhat, ezt az állítást pedig egy — a lelőhelyhez — közeli vadászó-gyűjtögető tábor feltárása támasztja alá.

Azon a helyszínen egy ősi tűzrakóhelyet, főzéshez használt kőeszközöket, egy több mint 2 ezer állatcsontból álló halmot, valamint elszenesedett dohánymagokot találtak. Érdekes módon — a ScienceAlert cikkében leírtak alapján — ez a helyszín csupán 1,6 kilométerre található a szellemlábnyomoktól.

A tanulmányt még nem publikálták semmilyen szaklappban, ugyanis a szakértők még mindig tanulmányozzák a találtakat. A kutatók meglátásai szerint azért fontosak az ilyen felfedezések, mert közvetlen bizonyítékokat szolgáltatnak az emberi megtelepedésre az adott területen.

Nyitókép: R. Nial Bradshaw