Vénusz bolygó a Naprendszerben

Lehetetlen küldetés? A NASA űrhajót küld a Vénusz pokoli légkörébe

Gondoltál már rá, hogy ellátogatsz a Naptól számított második bolygóra? Gyanítjuk, hogy még nem. A Vénuszon ugyanis mérgező, tűzforró a légkör, de most mégis megpróbálják meghódítani.



A NASA The Planetary Science Journal-ban közölt tanulmánya egy közelgő küldetésről ír, amelynek kiindulópontja az a feltételezés, hogy a Vénusz felszíne valaha élhető volt.

Célja a bolygó kémiai összetételének vizsgálatával megérteni, hogyan jött létre, és milyen drasztikus esemény következtében pusztult ki a Föld nem szívesen látott „ikertestvére”. A 2029-ben induló küldetés – melynek a neve Deep Atmosphere Venus Investigation of Noble gases, Chemistry, and Imaging, vagy röviden DAVINCI – túlzás nélkül rendkívül ambiciózus.

Ha minden a tervek szerint halad, a DAVINCI nemcsak az első amerikai űrrepülés lesz a Vénuszra a Magellán 1994-es halála óta, hanem az első olyan amerikai űrszonda is, amely kémiai adatokat nyer ki a bolygó rendkívül vastag légköréből és közel 500 Celsius-fokos felületéről.

A NASA szóvivője, Nancy Neal Jones „repülő analitikai kémiai laboratóriumként” jellemezte a DAVINCI űrhajót, mely előrepülések után célozza meg a Vénusz ultraforró felszínét. A kutatók arra is keresik a választ, hogy volt-e valaha folyékony víz és lemeztektonika a bolygón, amire egyenetlen felszíne utal.

„A kémiai, környezeti és süllyedési képalkotási adatok együttese a Vénusz réteges légköréről is képet ad majd"

mondta Jim Garvin, a DAVINCI igazgatója a CNN-nek.

Nem lesz könnyű menet: a hőn és a mérges gázokon túl a DAVINCI műszerei erős felületi légnyomással is szembesülnek majd.

A tudósok számításai szerint mindezt kb. 17-18 percig lehet bírni majd. De a rövid életű felszíni kaland ellenére a tudósok remélik, hogy a DAVINCI végre lerántja a leplet a Vénusz rejtélyes történetéről – miközben meg is válaszol pár kérdést „halványkék pöttyünk", azaz a Föld kozmoszban elfoglalt helyével kapcsolatban.

(Futurism)