Börtönbüntetésre ítéltek egy nőt, mert túl későn vetette el a babáját

Börtönbüntetésre ítéltek egy nőt, mert túl későn vetette el a babáját

Egy brit nőt 28 hónap börtönbüntetésre ítéltek, mert a törvényes határidőn túl vette be az abortusztablettát.


A háromgyermekes anya elmondta a bíróságnak, hogy a világjárvány idején legálisan jutott abortusztablettákhoz a Brit Terhességi Tanácsadó Szolgálattól. A koronavírus-járvány alatti korlátozások miatt pedig nem tudott vizsgálatokra járni, és azt állította, hogy nem tudta, mennyire előrehaladott a terhessége.

A járvány idején a brit rendszer lehetővé tette, hogy az orvosok az abortusz kiváltására szolgáló gyógyszereket távkonzultációt követően, legfeljebb 10 hetes terhesség esetén felírják.

A 44 éves nő azonban jóval később szakította meg terhességét. Az országban a telemedicina határideje 10 hét.

Ez a megsemmisítő ítélet pontosan azt mutatja, miért olyan fontos, hogy az abortuszt dekriminalizálják az Egyesült Királyságban. Nemzeti botrány, hogy a nőket azért büntetik, mert egészségügyi ellátást keresnek. Szolidaritásomat fejezem ki az elítélt nőnek és családjának

– jelentette ki Mandu Reid, a Női Egyenlőség Párt vezetője az ítélethirdetést követően.

A bíróság úgy véli, az asszony komoly bűnt követett el, hiszen pontosan tudhatta, hogy a terhessége már előrehaladott, így szándékosan hazudott, hogy hozzáférjen a telemedicinális szolgáltatásokhoz. A bíró kijelentette, hogy az ügy tragikus, és hozzátette, hogy talán fontolóra vette volna a börtönbüntetés felfüggesztését, ha a vádlott korábban bűnösnek vallja magát.

Az ügyészség vélemény szerint a nő tudatosan megtévesztette az orvosi szolgálatot, később pedig megállapították, hogy a magzat az abortusz időpontjában 32-34 hetes volt. A baba halálának okaként halvaszületés és az anya abortuszgyógyszerek használatát dokumentálták.

Az erőszakos bűncselekményekért Angliában kiszabott átlagos börtönbüntetés 18 hónap. Egy nő, aki a megfelelő eljárások betartása nélkül hajtott végre abortuszt, most 28 hónapot kapott egy 1868-as törvény alapján

– tweetelte Stella Creasy brit törvényhozó, aki szerint alapos reformokra lenne szükség az abortusszal kapcsolatban a szigetországban.

(Marie Claire)