Gorillák egy állatkertben

A bezárások idején az állatkerti állatok szokatlanul kezdtek viselkedni

A koronavírus világjárvány idején rengeteg üzlet, intézmény és szórakozóhely zárva tartott, így az állatkertek is. Egy tanulmány rávilágított, hogy az állatok is furcsán reagáltak az ingerszegény mindennapokra. Mikben változott a viselkedésük a látogatók visszatérése előtt, illetve után?


Az állatkertekben élő főemlősök látogatókkal való kapcsolata nagyon összetett. Sajnálatos módon eddig nehéz volt tanulmányt végezni erről a viszonyról, mivel az állatok ritkán kerülnek hosszabb időre közel a közönséghez. A megfigyeléseket az Egyesült Királyságbéli Twycross állatkertben és a Knowsley Safarin végezték.

A kutatók elsősorban a bonobókat, csimpánzokat, nyugati alföldi gorillákat és az Anubisz-páviánokat kutatták, és nagyon érdekes fejleményekre figyeltek fel. Ezek az állatok megváltoztatták mindennapos szokásaikat, többek között a pihenéssel és az evéssel töltött idejük mennyiségét is.

Ahogy a látogatók kezdtek visszatérni az állatkertekbe a korlátozások enyhítésével, a bonobók és a gorillák kevesebb időt töltöttek egyedül, utóbbi pedig a pihenési idejét is csökkentette. A csimpánzok eközben többet ettek és különös figyelmet szenteltek a ketreceik rendezgetésére.

Egy gorilla egy \u00e1llatkert \u00fcvege m\u00f6g\u00f6tt s\u00e9t\u00e1l, a l\u00e1togat\u00f3k pedig n\u00e9zik

Fotó: Shutterstock

A szafariparkokban látható Anubisz-páviánok a látogatók visszatérésekor kevesebb agresszív dominanciaviselkedést mutattak. Hajlamosak voltak arra is, hogy gyakrabban közeledjenek a látogatók autóihoz, mint a park zárva tartása idején látott vadőrök járműveihez.

Szakértők szerint a visszatérő vendégseregek pozitívan és ösztönzőleg hatottak az állatokra. Ugyanakkor az negatívan is értékelhető, hogy az átlagosan mozgásszegény életet élő gorillákat megzavarták az emberek, mivel így kevesebb időt töltöttek alvással. A ketrecek rendezgetése arra utal, hogy az állatkerti állatok képesek bizonyos mértékig kezelni ezt a zavart.

„A látogatók jelenlétében bekövetkező viselkedésbeli változások és a ketrechasználat módosításai rávilágítanak az állatkerti fajok alkalmazkodóképességére a környezetükhöz. Az olyan környezet biztosítása, amely lehetővé teszi az állatok számára, hogy ilyen módon aktívan alkalmazkodjanak, valóban fontos a jólétük szempontjából"

— mondja Ellen Williams, az állatkerti állatjólét kutatója.

Azt is megfigyelték, hogy volt egy látogatószám, amely felett az Anubisz-páviánok már nem lettek aktívabbak és nem szenteltek különösebb figyelmet a szafariparkokban elhaladó autóknak sem. Bár a belátható jövőben talán nem lesz több zárlat, a kutatócsoport folytatni kívánja a munkát, hogy jobban megérthessék az állatok viselkedésének változásait.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: ScienceAlert