A hangok hallását automatikusan neurológiai betegségekkel, például skizofréniával hozzuk összefüggésbe. Most azonban kiderült, hogy a legtöbbünk agya a megfelelő körülmények között rávehető arra, hogy olyan hangokat halljon, amelyek nincsenek is ott.
A svájci École Polytechnique Fédérale de Lausanne (EPFL) és a franciaországi Savoie Mont Blanc Egyetem kutatói azt akarták megvizsgálni, hogyan válthatók ki az agyban az auditív-verbális hallucinációk (AVH): vagyis amikor hangot hallunk, de nincs jelen a beszélő.
Korábbi tanulmányok szerint ezeket a hallucinációkat vagy az okozza, hogy az ember képtelen helyesen megkülönböztetni önmagát a környezetétől, vagy pedig erősen ragaszkodik bizonyos hiedelmekhez vagy feltételezésekhez, amelyek felülírják a környezetben ténylegesen zajló eseményeket. A kutatócsoport mindkét hipotézist próbára akarta tenni.
Egy új módszert fejlesztettünk ki az AVH kiváltására kontrollált laboratóriumi környezetben, a hangérzékelésből származó módszerek és a szenzomotoros stimuláció integrálásával, ami lehetővé teszi számunkra, hogy mindkét fő AVH-számítás hozzájárulását megvizsgáljuk
− írják a kutatók a közzétett tanulmányban.
Fotó: Shutterstock
A csapat egy korábban már használt technikát adaptált, ahol a résztvevők megböknek egy gombot maguk előtt, és egy robotkar hátba böki őket. A 48 résztvevővel végzett új kísérletben a bökés késleltetése változó volt, és az önkéntesek fejhallgatót viseltek, amely vízesésszerű „rózsaszín zajt" és időnként hangrészleteket − saját és mások hangját − játszott le.
A korábbi nyomógombos teszthez hasonlóan a résztvevők arról számoltak be, hogy a bökdösés miatt jelenlétet éreztek maguk mögött − és néhányan olyan hangokat is hallottak a fejhallgatón keresztül, amelyek nem voltak ott.
A hangok hallásának jelensége gyakoribb volt, ha az önkéntesek valaki más hangját hallották a sajátjuk előtt, és ha a gombnyomás és a karlökés között késés volt. Olyan volt, mintha a tesztben részt vevők egy olyan hangot találnának ki, ami illeszkedik az érzéshez, hogy valaki áll mögöttük.
Ezek az eredmények a kutatók szerint elégségesek ahhoz, hogy mindkét hallucináció-kioldó elmélet helytálló legyen: a résztvevők nem figyelték megfelelően a környezetüket, és erős hiedelmek befolyásolták őket arról, hogy mi történik körülöttük.
Figyelemre méltó, hogy a hallucinált hangok gyakorisága a tesztek hosszával együtt nőtt, tehát a résztvevők a kísérleti ülés vége felé nagyobb valószínűséggel hallották a fantomhangokat.
Végső soron annak ismerete, hogy ezek a hallucinációk hogyan válthatók ki, fontos annak megértéséhez, hogy hogyan kapcsolódnak az olyan állapotokhoz, mint a Parkinson-kór. Ez egyúttal azt is jelzi, hogy ha mégis hallunk egy hangot a fejünkben, az nem feltétlenül ad okot azonnali riadalomra.
Forrás: Science Alert
Nyitókép: Shutterstock
