halasz rita margo dij

Halász Rita kapta a 2021-es Margó-díjat

A legjobb elsőkönyveseknek járó díjat idén Halász Rita kapta az elsöprően jó kritikákat kapott Mély levegő című kötetéért.


Korábban megírtuk, hogy sorozatot készítenekHalász RitaMély levegő című regényéből, most pedig megkapta a legjobb elsőkönyveseknek járó Margó-díjat. A díjat csütörtök délután adták át a Várkert Bazárban zajló Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron. A legjobb első prózakötetek idei listáján a szakmai zsűri a legjobb három alkotás közé Halász írása mellé Gazda Albert Leningrád és Gurubi ÁgnesSzív utca című regényét választotta. A zsűri tagjai Antal Nikolett (Fiatal Írók Szövetsége), Czinki Ferenc (Szépírók társasága), Gaborják Ádám, valamint Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál igazgatója voltak. A díjjal 500 ezer forintos pénzjutalom, a Bookline jóvoltából 10 millió forint értékű médiatámogatás, próbafordítás, valamint 2022-ben egy önálló est a Művészetek Palotájában.

„Halász Rita mondatai pont olyan rövidek és mélyek, mint a levegő, ami beakad két bordánk közé és nem enged kiegyenesedni minket." – írta a könyvről a Könyves Magazin.

A Margó-díj 2021-es kiírásának 10 legjobb könyve:

Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utca gyalog

Balássy Fanni: Hol is kezdjem

Böszörményi Márton: Meixner Józsefné apoteózisa

Gazda Albert: Leningrád

Gurubi Ágnes: Szív utca

Halász Rita: Mély levegő

Angela Murinai: Mikor feltámad a szél

Puskás Panni: A rezervátum visszafoglalása

Szarka Károly: Az én hibám

Szűcs Péter: Dharma

halasz rita mely levego konyvborito

Fotó: Jelenkor Kiadó