Ha jártál már Barcelonában, esetleg többször is, akkor is garantálni tudom, hogy társszerzőnk, László Nicole élménybeszámolója után ismét elvágyódsz majd a katalán fővárosba.
Nyilván nem szükséges hosszasan győzködni arról senkit, hogy ha adott egy egyéniségektől dúsan tarkított negyvenes-ötvenes kompánia, akik bő 10 éve a hip-hop, mint mozgásforma mellé tették le a voksukat, akkor azok kizárólag elképesztően menők és vagányok lehetnek. Mivel idén többen szép, kerek évszámot ünneplünk (b@sszus!), ezért közösen ellátogattunk kihelyezett foglalkozásként a bikaviadalok fülledt hangulatába, ahol, ha egy férfi azt mondja, hogy „caramba”, akkor ott bizonyosan drága pénzen vett női fehérneműk hullanak gyors egymásutánban a földre.
Már a repülőút szana-széjjel csepegtetett ültetési tematikája miatt renitensen állófogadássá alakultunk itt-ott bandázva, tömörülve, forgalmi dugóként a légiutaskísérők számára, mely magatartásforma végig kísérte az egész nyurga hétvégénket. Mivel szerencsére nem a vonalas Bázelt céloztuk meg úti célként, hanem a nyüzsgőn kavalkádos katalán fővárost, így annak szeme sem rebbent láttunkra, hanem boldogan ölelt minket keblére rokonlélekként.
Ez a pezsgő megapolisz maga a duhaj életszeretet, egy multikulturális olvasztótégely telve temérdek látnivalóval, csodás emberekkel, remek kirándulási lehetőségekkel, millió bulival, homokos tengerparttal, ahol barátságban megfér egymás mellett a sportolva futkosó, a családos piknikező, a hiányos bikiniben napfürdőző és a pőrére vetkőzött naturista. A belvárosba érkezve aztán végképp elragad minket a tipikus katalán életérzés, ami pajzánságokat suttog a fülünkbe az októberben is kitartó fülledt nyárban, azt mantrázza, hogy nincs itt semmi gond, a világon minden világbékés rendben van, kezünkbe simít egy párás falú sangriás poharat, és a napsütésben lépkedve a levegő tele lesz stresszmentes boldogsághormonnal és legalizált fű-illattal.
A hatalmas területen terpeszkedő város minden centijén ránk köszön egy kis szín és vidámság, legyen az egy lemetszett utcasarkú, hűs árnyakkal hívogató park, egy megkapó épület vagy egy falfirka. Bár minden egyes városrészt más és más stílus vagy atmoszféra jellemez, az unalom szót egyik sem ismeri hírből sem, és bármerre csatangolva találhatunk valami egyedit vagy hangulatost. Ez a hihetetlen sokszínűség mégsem öli ki a tipikus katalán vonásokat, és a város annak ellenére maradt önmaga, hogy szinte az egész világ megfér a lapjain zanzásítva.
Amit a reneszánsz Rómára Michelangelo és Leonardo hagyott örökül, azt Barcelonára Gaudí szórta két kézzel, jókedvvel, bőséggel, szellemisége pedig belengi az egész várost. Az építészet Dantéjaként becézgetett mesternek már a diplomaosztóján az oklevél átadásakor az egyetem rektora megjegyezte:
„Még nem tudjuk, hogy bolondnak, vagy zseninek adjuk-e a diplomát. Majd az idő eldönti.”
Én persze behúztam egy voksot a zseni mellé, de azért a full gyagyás és a teljesen egzaltált bizonyosan a jellemrajzában szerepelne, ha profilozó lennék. Már a korai munkássága is magával ragadó a jellegzetes lámpaoszlopokkal, újságosbódékkal. Rajzain mór és gótikus jegyeken túl már stílusának ikonikus, organikus karakterjegyei is megjelentek: szokatlan mértani formák, mintás téglák, kövek, kerámiacsempék, növény- és hüllőmintás kovácsoltvas elemek tették felületeit mozgalmassá, egyedivé és folyamatos betépettség-gyanús elvarázsolttá. Terveire az 1878-as párizsi világkiállításon figyelt fel a dúsgazdag vállalkozó Eusebi Güell gróf, aki mecénása és barátja lett. Neki köszönhetően valósult meg a pártfogója nevét viselő borospince, pavilon, több szintes lakóház és park egyaránt, mely utóbbit az UNESCO a világörökség részének is nyilvánította, és ahonnan parádés kilátás nyílik a városra. A Casa Milá és a Casa Batlló eredetileg lakóházaknak épültek, ma pedig már múzeumként funkcionáló örök élmények, amiket Alíz csodaországban kislányként bolyonghatunk végig leesett állal hitetlenkedve. Az efféle bolondériára fogékonyak végső katarzisa a Sagrada Familia, ez a város fölé magasodó székesegyház, ami Barcelona jelképévé avanzsált az évek során. A 18 tornyú, bazilikává szentelt elvarázsolt kastély a mai napig épül Gaudí eredeti tervei és makettjei alapján, aminek személyes befejezését derékba törte egy villamos, ami 74 évesen elgázolta a naná, hogy szabálytalanul futkosó géniuszt. A mű megkoronázása a jelenlegi tervek szerint 2032-re várható, éppen 150 évvel az alapkő letétele után, ha pedig elkészül, a Sagrada Família lesz a legmagasabb katedrális széles e kerek Európában.
Barcelona kapcsán lehetetlen szó nélkül hagyni a gasztronómiát, amit a lángolóan hedonista életszeretetük miatt igen magas színvonalon művelnek. Gazpacho, paella, patata bravas és churros kóstolása nélkül talán ki sem enged minket az országból a kacsintásra hajlamos tekintetű úti okmány-ellenőr, de szívből ajánlom a Barceloneta városrész bármelyik hentesboltját is, ami gyakorlatilag egy talponálló kricsmi, és alig lehet lapjával befurakodni a helyiek zajos tömegétől, az étel mellé pedig automatikusan öntik poharunkba a mennyei habzóbort.
Érdemes bekukkantani a bolhapiacok varázslatos kavalkádjába is, ahol a sok bóvli között kincsekre is bukkanhatunk, például a vintage termékek között megbúvó 20 forintos bankjegyre, amit 1 juróért árulnak.
Ne féljünk letérni a térképről!
A mi mottónk is az #amibarcelonábantörténtazbarcelonábanmarad lett para siempre. Csatangoljunk a Barri Gotic időutazásán hullámozva az ódon falakkal körülölelt szűk utcákon, menjünk el egy igazi autentikus flamenco estre egy megejtően bájos füstös lebujba, ahol megállapíthatjuk, hogy flamencós előképzettségünk ellenére sem tudjuk táncolni, de mondjuk cseppet sem. Merüljünk el térdig a glamúrban és a flitterben a tengerpart menő klubjaiban, a Carpe Diemben vagy az Opiumban, ahol az eltolt napirendű spanyolok csak éjfélkor nyitnak és csak hajnalban indul útjára a gyönyör, reggel tájt hazafelé ténferegve pedig csodáljuk meg a La Rambla végén ágaskodó 60 méter magas Kolombusz szobrot, ami elvileg az Újvilág felé mutat, de földrajzilag inkább csak a tenger felé, de mindegy is. Igyuk meg a reggeli kávénkat a La Boqueria piacon, és élményektől túltöltve, Barcelona-szerelmesen fogadjuk meg, hogy ide még visszatérünk una vez mas, ha lehet, akkor ezzel a zajos-hangos, csupa szív, merő élet, viháncoló társasággal.
A vonzerő az, amivel úgy kapunk pozitív választ, hogy nem is kérdeztünk semmit. A Föld mágneses pólusai elirigylik azt a vonzerőt, ami ebből a társaságból árad kortól, súlytól és paraméterektől függetlenül. Belőlük, akikre túlcsordult szívvel gondolok büszkén a barátaimként. Nem, inkább A Barátaimként. Szerencsés esetben van az életünkben néhány olyan ember, akik miatt mélyebben érzünk, hangosabban nevetünk, igazabbul élünk és jobban érezzük egymást és magunkat. Ők ilyenek. Így megy ez már több, mint 10 éve, mi pedig boldogan nyitottuk meg a következő 10 éves fejezetet.
Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.
Nyitókép: Shutterstock
