A legtöbb monogám kapcsolatban élő ember egyetért abban, hogy bizonyos viselkedések megcsalásnak minősülnek, a kisebb jelentőségű eseményekre azonban gyakran eltérően reagálunk. Csináltunk hát egy kis nyomozást a témában: kinek honnan számít valami megcsalásnak? Hol vannak a határaink?
Csalás-e például, ha valaki másnak vesz pazar ajándékot, és nem a partnerének? Csalás-e, ha valaki mással órákat beszél telefonon? Sara Salavati és Susan Boon új kutatása, amely most jelent meg a Personal Relationships című szaklapban, azt vizsgálja, hogy ezeknek a kisebb vétségeknek hogyan befolyásolják, hogy megcsalásnak tekintik-e őket.
A kutatásban a kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy értékeljenek több olyan hipotetikus forgatókönyvet, amelyben egy randizó párról van szó, ahol a pár egyik tagja közvetlenül egy harmadik féllel üzenget a közösségi médiában. Önmagában ez egy hétköznapi, ártalmatlan viselkedés, ugyanakkor félrelépésre vagy félrelépési szándékra utalhat.
A résztvevőknek bemutatott forgatókönyvekben a kutatók a kontextus különböző aspektusait variálták. Összesen 24 különböző forgatókönyv volt, amelyek az alábbi három kontextuális tényező minden lehetséges kombinációját reprezentálták:
- Titoktartás: az aktusban részt vevő partner megpróbálja azt elrejteni, vagy nem próbálja elrejteni.
- Gyakoriság: az üzenetek hetente egyszer, hetente néhányszor, naponta egyszer vagy naponta néhányszor történnek.
- Az áldozat ismeretsége a potenciális riválissal: az áldozat egyáltalán nem, közepesen vagy nagyon jól ismeri a riválist.
A résztvevők minden egyes forgatókönyv esetében értékelték, hogy szerintük az üzenetküldő viselkedés mennyire minősül megcsalásnak, vagy mennyire tükrözi a megcsalási szándékot, és hogy milyen mértékben lennének érzelmileg zaklatottak vagy szakítanának a partnerükkel, ha a partnerük ilyen típusú viselkedést tanúsítana.
Fotó: Getty Images
Összességében a legtöbb résztvevő úgy gondolta, hogy az üzenetküldés nem minősül megcsalásnak. Egy hétpontos skálán a viselkedés átlagos értékelése 7-ből 2 körül volt.
Arra vonatkozóan pedig, hogy a viselkedés jelezte-e a megcsalási szándékot, átlagosan 7-ből 2,5 pontot adtak a résztvevők. Ezek az értékelések azonban nagymértékben függtek attól a három kontextuális tényezőtől, amelyet a kutatók a forgatókönyvekben variáltak: a titkosság, a gyakoriság és az ismeretség.
Mindhárom kontextuális tényező növelte annak valószínűségét, hogy a résztvevők csalásként értelmezik a viselkedést, de a titoktartás messze a legfontosabb tényező volt. Ennek van értelme, mert a partner rendkívül gyakori kommunikációja egy olyan személlyel, akit nem ismer jól, lehet, hogy csak plátói barátság. A szándékos titkolózás az, ami azt a látszatot kelti, mintha valami gyanúsat rejtegetnénk. Már maga a titkolózás is a kapcsolat megsértése, ami csökkenti a bizalmat. A gyakoriság szintén fontos tényező volt, és fontosabb, mint az ismeretség. A riválissal való gyakori kapcsolat ugyanis intimitásra utal.
E tényezők egymás hatását is erősítették. Például a gyakori kapcsolat akkor volt igazán szorongató, ha titoktartással párosult. Az ismeretség és a titoktartás együttese is befolyásolta az emberek reakcióit a forgatókönyvekre. Amikor nem volt erőfeszítés a kapcsolat eltitkolására, minél jobban ismerte az áldozat a potenciális riválist, annál kevésbé aggasztotta a viselkedés.
Amikor azonban a partner megpróbálta elrejteni az interakciókat, mind az áldozat által jól ismert riválisok, mind az általuk egyáltalán nem ismert riválisok különösen fenyegetőnek tűntek, érthető módon: ha a rivális olyan valaki, akit ismersz, és a partnered eltitkolja, hogy üzengetnek, az különösen aggasztó, és árulásnak élheted meg mindkét fél részéről.
Forrás: Psychology Today
Nyitókép: Getty Images
