A Twitter logója egy okostelefon képernyőjén, a háttérben pedig Elon Musk Twitter weboldala

5 legnagyobb változás, amit Elon Musk bevezetne a Twitteren

Elon Musk október végén vásárolta meg a Twittert, de sokan nem tudják, hogy ez mit jelent a gyakorlatban. Nyilvános bejelentése előtt Musk a Twitter részvényeinek 9,2%-át birtokolta, de 2022. áprilisában ajánlatot tett, hogy megvásárolja az összes törzsrészvényt, összesen mintegy 44 milliárd dollárért, amibe a Twitter beleegyezett.

A Twitter megvásárlásával Elon Musk lett a Twitter egyedüli igazgatója, amely gyakorlatilag kontroll nélküli irányítást biztosított számára a közösségi médiavállalat működése felett. Musk terveiről már hónapok óta beszélt, majd az első héten már el is indított néhány igen jelentős változást:

1. Új Twitter funkciók

A hírek szerint Musk a Twitter megvásárlásának első 24 órájában megváltoztatta a kezdőlapot a kijelentkezők számára, hogy a bejelentkezési hely helyett a Felfedezés oldal jelenjen meg. Ez a változás azonban csak a kezdet.

Musk a változtatásai között szerepelnek a kibővített karakterhatárok, a hosszabb videók, az inaktív fiókok eltávolítása, kiterjedt Twitter-analitika, bővített testreszabási lehetőségek és jobb keresési funkciók. A felhasználóknak azonban tisztában kell lenniük azzal, hogy számos ilyen funkció csak azok számára lehet elérhető, akik fizetnek a szerver használatáért.

2. Költségek csökkentése

Musk Twitter-felvásárlásának legnagyobb médiafigyelmét eddig az kapta, hogy azonnal tömeges elbocsátásokba kezdett. A New York Times beszámolója szerint november 3. és 4. között körülbelül 3700 ember munkája szűnt meg a közösségi platformon. Azokat, akik maradtak, a jelentések szerint arra utasították, hogy „éjjel-nappal” a Twitter Blue változtatásain dolgozzanak, valamint megszüntették a pihenőnapokat és az otthoni munkavégzésre vonatkozó szabályokat is.

A Reuters szerint Musk emellett felszólította a megmaradt dolgozókat, hogy találjanak 1 milliárd dollárnyi éves infrastrukturális költséget, amit meg kell szüntetniük. Széles körben elterjedt a félelem, hogy a cég hogyan lesz képes továbbra is hatékonyan működni ennyi változással a színfalak mögött.

3. Az állandó tilalmak visszavonása

Sokan kíváncsiak arra, hogy Musk vissza fogja-e fogadni azokat a felhasználókat, akik a közösségi irányelvek megsértése miatt ideiglenes felfüggesztést vagy végleges kitiltást kaptak az oldalról. Úgy tűnik, ez lehetséges, és Musk állítása szerint „bárki, akit kisebb & kétes okokból felfüggesztettek, kiszabadul a Twitter börtönéből”.

A legjelentősebb felfüggesztés Donald Trump volt amerikai elnöké, akit 2021. január 8-án tiltottak ki a Twitterről. A Financial Timesnak adott májusi interjújában Musk úgy fogalmazott, hogy visszaengedné Trumpot a weboldalra.

„Úgy gondolom, hogy a permabanok [szerk: vagyis az örökös kitiltások] alapvetően aláássák a Twitterbe, mint olyan főtérbe vetett bizalmat, ahol mindenki elmondhatja a véleményét”.

Hozzátette azonban, hogy senkit sem engednek vissza, amíg nem zajlik egy hivatalos eljárás, így a végleges döntést egy későbbi időpontra halasztotta.

4. Változások a struktúrákban és az algoritmusokban

Musk az „X, a mindenre kiterjedő alkalmazás” tervének részeként utalt a Twitterre, és kedvezően reagált annak egy olyan változatára, ahol a felhasználók választják ki, hogy az alkalmazás milyen verzióját hajtják végre, valamint meghatározhatják a tartalmi szintjüket, hasonlóan egy film korhatár besorolásához.

Jelenleg a Twitter a felhasználók érdeklődési köre alapján válogatja a tartalmat, és olyat kínál, amelyek tetszenek nekik. Az új algoritmus előnyben részesítené az ellenőrzött fiókokat, így azok jobban láthatóvá válnának, mint a nem hitelesnek ítélt többi.

5. Növekvő nyereség

Musk állítása szerint nem azért vette meg a Twittert, hogy több pénzt keressen.

„Azért tettem, hogy megpróbáljak segíteni az emberiségen”

– fogalmazott korábban.

Ennek ellenére tettei azt mutatják, hogy közvetlen prioritásai ahhoz kötődnek, hogy a Twittert minél hamarabb nyereségessé tegye, mint az egyik legértékesebb technológiai vállalatot. Néhány konkrét vágya ezzel kapcsolatban a bevételt szerző videók, a hirdetési platform hatékonyabbá tétele, valamint az, hogy az emberek esetleg fizessenek azért, ha a hírességeknek közvetlenül szeretnének üzenetet írni.

Musk számára azért fontos ez, mert a Bloomberg Billionaires Index szerint nettó vagyona alig több mint egy hét alatt 22 milliárd dollárral csökkent a Twitter megvásárlása óta. A vállalat legutóbbi pénzügyi jelentése 270 millió dolláros nettó veszteséget jegyzett abban a negyedévben, így a felhasználók masszív változásokra számíthatnak, ahogy Musk megpróbálja nyereségessé tenni a céget.

(Screenrant)

Nyitókép: LightRocket via Getty Images / SOPA Images / Pavlo Gonchar