
Melyik nyelv a legszebb? Egy friss kutatásból most kiderült
Vajon a sokszor szépnek titulált olasz vagy francia nyelvek valóban jobban hangzanak, mint például a „mekegő” magyar? Egyáltalán, mi alapján titulálunk egy nyelvet szépnek?
A Drive Magazin adta hírül, hogy az Orosz Tudományegyetem és a svéd Lund University csapata végre kezébe vette a kérdést, és egy nagyszabású, több száz nyelvet vizsgáló kutatás keretében utánajárt a témának: vannak-e szép nyelvek?
Már az elején szögezzük is le, hogy elég kevés bizonyítékot találtak arra, hogy bizonyos nyelvek univerzálisan szebbnek mondhatók.
A kísérlet során 2125 hangfelvételt vizsgáltak, 43 nyelvcsalád 228 nyelvével, az egyes nyelveken legalább öt (és legfeljebb tizenegy) különböző embert megszólaltatva. A hanganyagokat 820 angolt, kínait, vagy a sémi nyelvek valamelyikét (például arab, héber) anyanyelvi szinten beszélő résztvevőnek játszották le – nekik kellett megmondaniuk, valamelyik jobban tetszett-e a füleiknek, mint a többi.
Az eredmények alapján kulturálisan mást tartunk szépnek: az angol, a kínai és a sémi nyelveket beszélő résztvevők más-más nyelveket ítéltek szebbnek.
A kínai anyanyelvű résztvevők a mandarint, az angolt és a japánt tartották a leggyönyörűbbnek, míg a sémi csoport beszélői a spanyolt, az angolt, az olaszt és az arabot preferálták
– fejtették ki a kutatók.
Fotó: Shutterstock
Néhány egyetértés azonban mégis akadt közöttük. A résztvevők kivétel nélkül „szokatlanul alacsony” értékelést adtak a csecsen nyelvnek, melyet körülbelül 1,7 millióan beszélnek az Oroszországi Föderáció tartozó Csecsen Köztársaságban.
Még inkább érdekes, hogy az alanyok „szokatlanul magas” minősítést adtak Pápua Új-Guinea egyik hivatalos nyelvének, az angolalapú tok piszin nyelvnek.
A szubjektív hallgatást az is alátámasztotta, hogy a résztvevők inkább a lágy, női hangokat részesítették előnyben, mint a mély férfi orgánumot.
Összességében mégis az mondható el, hogy a kutatásban vizsgált nyelvek nagyjából ugyanolyan fogadtatásban részesültek a résztvevők ízlése szerint. A vizsgálódás azonban fontos kérdéseket vet fel az esztétika nyelvfejlődésben betöltött szerepéve kapcsolatban is.
Nyitókép: Shutterstock