Túl sokan hagyják figyelmen kívül ezt a repülési etikettszabályt
Van egy repülőgépes etikai kérdés, amiről nagyon keveset beszélünk, pedig elég fontos.
Az évek során a légi utazás világában sok szó esett arról, hogy mi a helyes etikett az ülésdöntés kérdéséről. Számtalan cikket olvashattunk már arról, hogy mikor elfogadható, ha rádöntjük az ülésünket a mögöttünk ülőre? Egyáltalán elfogadható-e bármikor is és mi a legjobb módja ennek a cselekedetnek?
Azonban ez az összes fókuszt elvette a többi etikai kérdésről, pedig majdnem ugyan olyan fontos, hogy az előttünk utazó ülésével mit csinálunk.
„Amikor repülővel utazunk, fontos, hogy figyeljünk az előttünk ülőre is”
– jegyezte meg Jamila Musayeva etikett-tanár a HuffPostnak.
„A repülőgépen a hely közös, és eléggé korlátozott, ezért mindannyiunknak törekednünk kell arra, hogy tekintettel legyünk másokra.”
Az udvariasság és az odafigyelés sokat segít a kényelmetlen körülmények között.
„Azok az ülések elég vékonyak, szóval tartsd észben, hogy az előtted ülő személy abszolút mindent érezni fog”
– mondta Nick Leighton, etikett szakértő.
„A repülőgépen való utazás csapatsport, és mindannyian együtt vagyunk benne.”
Íme néhány jó tanács, hogy udvariasan utazzunk:
- A lehatható tálca nem asztal. Próbáld meg nem aszerint használni. Ne helyezz rá nehéz laptopot és ne rajzolj rajta, mert az előtted ülő mindent érezni fog belőle.
- Az ülések zsebei nem lábtámasznak vannak. Ha beleteszed a lábad, az előtted ülő garantáltan nem lesz boldog.
- Ne támaszkodj az üléstámlára felálláskor. Helyette inkább a saját karfádat vedd igénybe.
- Ne ignoráld, ha a gyereked rugdossa az előtte lévő ülést. Te se örülnél, ha egész idő alatt így kéne utaznod.
Nyitókép: Unsplash
From Your Site Articles