Egy üstökösről készített illusztráció

A csillagoknál is fényesebb üstökös halad el az égen — írd be a naptárba!

A közeljövőben egy gyors, nagy fényhatással járó üstökös közelíti meg a Napot, majd utána a Földet is. Ez egy nagyon különleges esemény lesz, hiszen az elhaladó űrszikla sokkal több fényt bocsájt majd ki, mint a legtöbb csillag. Ekkor halad el a fejünk felett.


A meteor a C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS) fantázianevet kapta a felfedezésért felelős kutatóktól. Először a Purple Mountain Observatory szakemberei észlelték 2023. január 9-én. Ezt követően több napon keresztül elvesztették a jeleket, majd később az ATLAS (Asteroid Terrestrial-impact Last Alert System) távcső kapta lencsevégre.

Éppen ezért valamilyen formában a csillagászok mindkét megfigyelőegység nevét belefoglalták a jelenség nevébe. Ami különlegessé teszi a felfedezést, hogy elhaladásakor sokkal nagyobb fényhatásokat produkál majd, mint a legtöbb csillag. Egészen pontosan a Naphoz legközelebbi pontjánál 0,7 magnitúdó fényességet jósolnak neki.

Ezen a ponton fontos megemlíteni, hogy a magnitúdóskálán az alacsonyabb számok fényesebb objektumokat jelölnek.

Amikor a Földhöz legközelebbi pontját eléri, akkor -0,2 magnitúdó fényességgel lehet majd számolni. Ez már önmagában is egy elképesztő jelenség lenne, de még nem értünk a végére. Abban a pillanatban, amikor az üstökös por- és jégrétegei visszaverik a Napból érkező fényt, akkor akár -5 magnitúdót is elérhet.

Egy \u00fcst\u00f6k\u00f6sr\u0151l k\u00e9sz\u00edtett illusztr\u00e1ci\u00f3

Fotó: Shutterstock

Mindezek látványát csak tovább növelheti, hogy mivel egy mozgó objektumról van szó, így feltehetően csóvája is lesz az elhaladása során. A C/2023 A3 egyébként nagyon gyorsan, hozzávetőlegesen óránként 290 664 kilométeres sebességgel halad. Így nagyjából 80 660 év alatt teszi meg a Naprendszer körüli hosszabb körét.

Mindent összegezve érdemes lesz kiülni egy fényszennyezettségtől távoli helyre, hogy szemügyre vehessük az évtized talán egyik leglátványosabb űrbéli eseményét. Sajnos erre még egy kicsit várni kell, hiszen szakértők szerint nagyjából 2024. október 13-án éri majd el a Földhöz legközelebbi pontját.

Írjuk fel gyorsan a naptárba!

Csillagászok meglátásai alapján még az is előfordulhat, hogy az űrszikla egyáltalán nem is jut el hozzánk. Mivel nincsen sok összehasonlítási alap hasonló üstökösökről, így nem tudhatjuk, hogyan vészeli majd át a Nap közelséget és a folyamatos, nagy sebességű haladását a kozmoszon keresztül.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: ScienceAlert