
A Wizz Air bejelentése szerint járatok késésére számíthatunk ezen a reptéren
A Wizz Air figyelmeztetést adott ki, az egyik európai reptéren ugyanis sztrájk miatt fennakadásokra, a járatok késésére és törlésére lehet számítani.
Holnapra, azaz július 15-re az olaszországi reptéri dolgozók országos sztrájkot jelentettek be - közölte a Roadster. A munkaleállás miatt pedig komoly fennakadásokra, akár járattörlésre is kell számítani.
Ez is érdekelhet: 5 hiba, amit ne kövess el a római vakációdon
A Wizz Air tanácsa:
A légitársaság azt tanácsolja az utasoknak, hogy a bejelentésnek megfelelően tervezzenek: hagyjanak elegendő időt a reptérre való kijutásnak, illetve a szükséges procedúrák elvégzésére a check-in pultnál, valamint a biztonsági ellenőrzésnél és a beszállókapunál.
Közleményében a Wizz Air azt ígéri, hogy mindent megtesz a fennakadások minimalizálásáért, bár a sztrájkra semmi ráhatásuk nincsen. A változásokról természetesen folyamatosan tájékoztatást adnak az utasok számára és minden szükséges segítséget biztosítanak a számukra.
Azon utasok számára, akik a jegyüket utazási irodán vagy külső közvetítőn keresztül vásárolták, azt javasolják, hogy forduljanak közvetlenül a Wizz Air dolgozóihoz, hogy időben informálódhassanak a járatuk státuszáról.
Ezen kívül érdemes még a reptérre való kiutazás előtt applikációban, vagy a Wizz Air weboldalán ellenőrizni a járat státuszát, hogy elkerüljük a kellemetlenséget. A Wizz Air továbbá emlékezteti utasait, hogy amennyiben jegyükhöz WIZZ Flex szolgáltatást vásároltak, térítésmentesen átfoglalhatják utazásuk időpontját, ezzel elkerülve a sztrájk okozta esetleges fennakadásokat.
Nyitókép: Shutterstock