​9 elem, ami fergetegessé tette az Így jártam anyátokkalt​

az Így jártam anyátokkal sorozat öt főszereplője

Az Így jártam anyátokkal 2005-ben került először a képernyőkre, és egészen 2014-ig volt adásban. A záró évad sokaknak nem lopta be magát a szívébe, de kétségtelenül van néhány eleme, melyek használatával fent tudták tartani az érdeklődést, és amivel fergetegessé tették számunkra a sorozatot.

Kilenc éven keresztül nézhetük, ahogy a főszereplő, Ted Mosby gyermekeinek meséli anyukájukkal való megismerkedését. Természetesen ez egy nagyon hosszú mese, tele fergeteges kalandokkal, barátokkal, szerelmekkel, mindez idő alatt pedig a nézők teljes homályban vannak tartva a feleség kilétével kapcsolatban.

A sorozat lezárása korántsem lett tökéletes. Van, aki szerint elpazarolta az éveket, amiket a sorozat nézésével töltött, mások pedig úgy vélik, méltó lezárást kapott a történet. Bármelyik csoportot is erősítjük, az kétségtelen, hogy a széria sok szempontból különleges és úttörő volt. Cikkünkben néhány olyan elemre szeretnénk felhívni a figyelmet, amik az elsőtől az utolsó szezonig felfedezhetőek, és azzá tették a sorozatot, amit milliók tudnak szeretni.

1. Saját absztrakt világ

Giphy

Míg a legtöbb sorozat törekszik arra, hogy valós problémák elé állítsa a szereplőit, hogy a néző bele tudja képzelni magát, addig itt minden kap egy csodálatos abszurditást. Bizarr jellemek, karakterek, esetek. Ez jellemzi a széria legjavát az első résztől kezdve. Az utolsó évadban is megtalálhatóak ezek, például az egyik részben Barney foglyul ejti szüleit egy liftbe, hogy újra összeboronálja őket. Vagy egy másik epizódban láthatjuk, ahogy egy olyan részegségi szintet ér el, ahol nem képes hazudni.

2. Szokatlan történetmesélés

Már alapjáraton az egy zseniális ötlet, hogy rögtön a nyitó epizódnál tisztában vagyunk a végkifejlettel: Ted megházasodik és két gyermeke születik. Ezzel az egész kap egy belátható keretet, és a néző izgulhat, hogy éppen ki is lesz a szerencsés, és hogy mikor jutunk el hozzá.

Mindemellett a készítők sosem hátráltak meg egy-egy történetmesélési bravúr elől. Tekintve hogy a sztori egy visszaemlékezés, találkozunk összemosódott szálakkal, belekavarodással, előre és visszautalásokkal, történeten belüli történettel, de karakterek akár ki is szólhatnak a tévénézőnek.

3. Zseniális mellékszereplők

Az ötfős baráti gárda mellett a mellékszereplők is hozzájárultak ahhoz, hogy értsük, ez a világ másabb a miénknél. Egy kicsit furcsább. Az ő ábrázolásuk is bőven tartalmaz háttértörténetet és személyre szabott poénokat.

A rengeteg, fantasztikusan kidolgozott mellékszereplővel a készítők kedvükre tudták előremozdítani az eseményeket, a rajongók pedig örültek, hogy viszontláthatják őket. Legyen szó például Marshall jóképű kollégájáról, Bradről, Robin szeleburdi kollégájáról Patrice-ról vagy akár az utolsó évadig feltűnő taxisofőr Ranjitról. A sor nagyon hosszú, és sokan közülük még az esküvőn is részt vettek.

4. Humor és az érzelmek vegyítése

Válás, meddőség, szülő elvesztése, apa nélkül felnőtté érés. A sorozatban hasonlóan komoly témák is helyet kapnak, amik fontosak, hiszen így a nézőt visszarántják kedvenc karakterei, és egy kicsit közelebb is kerülnek hozzájuk. Mindemellett persze nem felejtették el a készítők, hogy ez egy komédia, szerencsére az érzelmeket nagyon profin vegyítették a humor eszközeivel.

5. Évadokon átívelő poénok

Giphy

Több olyan vicc is van, amik részről-részre tovább élnek, ezzel azt a jóleső érzést keltik a nézőkben, hogy ők is a csapathoz tartoznak. Ott van például Barney munkájának a kérdése: hosszú éveken keresztül homály fedte, és csupán az utolsó évadban rántották le a leplet arról, mit is csinál Barney.

6. Bölcselkedések

A sitcomok gyakran hibáznak azzal, hogy prédikálni kezdenek. Egy humoros műsornak nem feltétlenül az a szerepe, hogy okítsa nézőit és kéretlen tanácsokat osztogasson. Az Így jártam anyátokkal viszont szerkezetéből adódóan élhet ilyen elemekkel.

Hiszen mi is az alaptétel? Ted történeteket mesél fiatal felnőtt gyermekeinek. Ennek okán, egy jó apához méltóan, belecsempész némi élettapasztalatot is mondandójába. Ilyenek például hogy a részegség nem olyan menő, mint azt elsőre gondolnák, hogy veszélyes késő este a városok utcáit járni, vagy hogy gondolják át, kiket sérthetnek meg cselekedeteikkel.

7. Lily és Marshall párkapcsolata

A sorozatok szereposztásában gyakran megfigyelhetők másodlagos kapcsolatok. Az ilyenek általában egészségesek és harmonikusak, szembeállítva a középpontban lévő párral, akiknek bonyodalmaira épülhet az esemény. Lily és Marshall házassága is ilyen, és úgy tudták őket felépíteni, hogy ne váljanak unalmassá a nézők számára. Az ő életüket szemlélve is találkozunk viccesebbnél viccesebb pillanatokkal, és hasonló érdeklődéssel követjük őket is, mint Ted és Barney bulizásait.

8. Barátság előtérben

Az összes évadban megfigyelhető, hogy megannyiszor előtérbe helyezik a barátság fontosságát és a párkapcsolatokra gyakorolt hatásait. Mindezt a romantikus szálak vezetése mellett úgy, hogy egyik sem nyomja el a másikat.

9. Mind felnövünk

Az utolsó évadban Barney apává érik. Ugyan a záró szezon ellentmondásosra sikeredett, a rajongók nagy része mégis örömmel fogadta, hogy az eddig nőcsábászként ismert szereplő maga mögött hagyja a playboy életmódot.

Visszatérő elem az öregedés kérdése, hiszen a húszas éveiben járó társaság a kilenc évad alatt közönségével együtt nőtt fel, így fontos volt, hogy az évek múlását ne tabuként kezeljék, hanem a karakterek folyamatos fejlődésen essenek át.

A folytatás

www.instagram.com

A sorozatnak készül egy testvére, amely az Így jártam apátokkal nevet fogja viselni. Az eredeti változathoz hasonlóan itt egy anyuka történtét figyelhetjük meg, hogy húszas éveiben hogyan alakult a kapcsolata a titokzatos édesapával. A fő karakter személyében Hilary Duff lesz majd látható, és az első próbáról már képek is készültek.

Forrás: CBR.com