Tudvalevőleg egy férfi élete három szakaszra osztható: 1. Elhiszi, hogy van mikulás, 2. Nem hiszi, hogy van mikulás, 3. Ő a mikulás.
Momentán a második és harmadik stáció közötti időszakot tűzném célkeresztbe a konyha felől megközelítve a kérdést, azaz mikor egy felnőtt, ivarérett, de még nem családos férfiembert oly’ felhevült érzelmekkel, bimbózó, szárba szökkenő kapcsolatban ér a karácsony, hogy akár még a konyhába sem rest belátogatni némi kápráztatást tervezgetve.
Ha a kapcsolat már túljutott az előszobán, és egészen ígéretes jövőképet sejtet, akkor mi nők haladéktalanul durva offenzívába kezdünk azt forszírozva, hogy hát vajon mikor leszünk bemutatva a kedves mamának, hiszen azt már ovi középső csoportjában is tudtuk, hogy az anyukának bemutatás a komoly szándék legfontosabb ismérve. A karácsony pedig pompás alkalom meginvitálni a családot és a legmeghittebb ünnep békességében reménykedve egymásra engedni a szülőket: jobb sarokban az egyik, balban a másik szülőpárossal. Elvégre csillagszóró fényénél talán apukánk sem fogja párás tekintetű, nosztalgikus hangon emlegetni a volt vőlegényünket, és a reménybeli anyósunk sem fogja megemlíteni, hogy egy szem kisfia nem szereti, ha élt vasalnak az inge ujjába. Sőt, talán mi is erőt veszünk magunkon, lakatot biggyesztünk a szánkra és nem kezdünk ádáz szócsatába azt fejtegetve, hogy csemetéje egyébként sem a vasalási ismeretünkért van velünk, egészen más a főprofilunk. Egyszóval bízhatunk abban, hogy bejgli illatú, békességes kriszmösz van, kitör a világbéke, fradista MTK-st ölelget és mennyből az angyalt dúdolgat.
Tételezzünk fel egy olyan utópisztikus helyzetet, hogy baleseti sebészet nélkül abszolválódott a fenyőfa belefaragása a talpba, és végül karácsonyfadíszek is kerültek elő egy olyan szekrényfiók mélyéről, aminek létezését is homály fedte ezidáig. Immár nem maradt más, csak a főzés, márpedig azt azért mind tudjuk, hogy a Mit keres egy férfi a konyhában? kérdésre a dugóhúzó az egyetlen lehetséges helyes válasz. Nem szükséges rémüldözéssel ölni a rendelkezésre álló neuronokat, mivel az az igazság, hogy mi nők elbágyadt tekintettel, bolyhos kiscicák látványára tartogatott arccal tudjuk értékelni a miattunk véghez vitt konyhai igyekezetet. Ha pedig a szép reményű örömszülők is bekerülnek a képbe, akkor boldogan segítünk is akár. A szerelem és a főzés közös keresztmetszete pedig abban rejlik, hogy mindkettőhöz ötvözni kell egy vámpír temperamentumát és egy őzike türelmét. Gyakorlatilag egyetlen fontos szabály van: semmi esetre se próbáljunk a fekete öves konyhai anyukáink atombiztos, évtizedes csiszolgatással tökéletesre alkotott fogásaival konkurálni. Hagyjuk meg nekik, hogy övék a díjnyertes töltött káposzta, még a Daubner is az ő bejgli receptjükkel dolgozik, mert az még sohasohasoha nem repedt meg, az ő halászlevüket kóstolta Hemingway, mielőtt papírra vetette Az öreg halász és a tengert, és a húslevesük kedvéért a tyúkok önként elvágják a nyakukat. Muhammad Alival ne szálljunk ringbe! Ha be szeretnénk vágódni akkor mindenképp más, ismeretlen vizekre kell eveznünk. Én a talján konyhát ajánlanám, mivel a Föld nevű bolygó legközkedveltebb konyháját az olaszok bitorolják, így a legkevésbé valószínű, hogy felsülünk vele. Készítsünk olasz karácsonyi kalácsot, azaz panettonét, hogy reménybeli anyósunk is lássa, mennyire édesek is vagyunk!
A panettone igazi karácsonyi olasz kalács. Mondjuk húsvétkor nagyjából ugyanez kerül napirendre, csak fantáziadúsan átkeresztelik colombának és nomen est omen alapon galamb formájúan készítik. A karácsonyi verzió is temérdek ízesítéssel ismert az ízlések és jobb horgok különbözősége okán; a vajas kelt tészta alap azonban mindenhol azonos: fél kg lisztet, 2 deci tejet, 15 dkg vajat és némi élesztőt veszünk rá, hogy barátkozzanak. Hozzáadunk cukrot és kedvünkre való aszalt gyümölcsöket, esetleg narancs és/vagy citrom reszelt héját. Alaposan megdolgozva összegyúrjuk, majd vajjal és liszttel megágyazott formába tesszük pihenni egy fertály órácskát, hogy az élesztőnek legyen ideje akcióba lendülni. Mikor már úgy néz ki a kelt tésztánk, mint egy atombomba gombafelhője, akkor a 210 fokosra hevített sütőbe költöztetjük 10 percre mindössze, amikor is visszább veszünk a lendületből 190 fokosra, és még 30 percig hagyjuk napozni a fincsiséget. A konyha egyébként is minden buli középpontja, de ekkorra már egészen biztosan mindenki a sütő körül fog ácsorogni türelmetlenül várva a panettone hivatalosan is késznek nyilvánítását, mert olyan isteni illata van, hogy sikeresebben tereli össze a családot, mint egy lottó főnyeremény.
A főzésben az alkotás és a másokról való gondoskodó szeretet a legmegkapóbb, míg az evésben az, hogy osztozhatunk az élményen a többiekkel. A karácsonyi asztalok pedig mintázzák hűen az ünneplőbe öltöztetett lelkünket! Akár az unásig ismert rokonságot, akár az aktuális kedves lábáról leszédítendő szüleit kápráztatjuk vele! Meghitt vagy éppen gyerekzsivajos, csillagszóró-fényes, édes bejgli illatú, csomagolópapír-zizegős, csodálatos karácsonyt kívánok! Legyen ünnep az égben és ünnep a földön...
Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.
Nyitókép: Shutterstock