
Ezeket az ételeket soha nem kellene enned lefekvés előtt
Kyle Crowley, a Protein Works termékfejlesztési vezetője szerint az lenne az ideális, ha az utolsó étkezésünk és a lefekvés között legalább 2-4 óra eltelne. Így nagyobb eséllyel kerülhetjük el az emésztés okozta kellemetlenségeket, mint például a gyomorégést vagy az éjszakai hánykolódást.
És ha ez még nem lenne elég, vannak bizonyos ételek, amelyeket kifejezetten kerülni kell lefekvés előtt. Lássuk, melyek ezek!
Olvasd el ezt is! Úgy tűnik, ezek a világ „legrosszabb” ételei
Curry
A fűszeres ételek gyakran okoznak gyomorégést, amitől garantáltan nem lesz pihentető az éjszaka. Ráadásul a csípős fűszerek megemeli a testhőmérsékletet, ami megnehezíti a mély alvás elérését. Kutatások szerint a rendszeresen csípőset fogyasztók akár ötször nagyobb eséllyel szenvednek álmatlanságtól.
Ramen
Bármennyire is csábító egy doboz ramen, jobb, ha kihagyjuk lefekvés előtt. Általában fűszeres, ráadásul a benne lévő feldolgozott tészta nehezen emészthető, és hosszú órákon át megterheli a gyomrot.
Citrusfélék
„A savas ételek, mint például a citrusfélék, növelhetik a gyomorégés esélyét. Érdemes ezeket inkább a nap korábbi szakaszában fogyasztani, nem pedig késő esti finomságként”
– mondja Crowley.
Rántott csirkehús
Mindannyian jártunk már úgy hajnalban, hogy egy kicsit többet ittunk a kelleténél, és ahogy hazafelé botorkáltunk, a sarki csirkéző hívogató fényei megállásra késztettek. Azonban bármennyire is finom a rántott csirke valószínűleg nem a legjobb választás éjszakai étkezésre. Zsíros, nehéz étel, ami ronthatja az alvás minőségét és nyugtalan éjszakát okozhat.
Sajt
Ha csak egy darab cheddar árválkodik a hűtőben, ne dőlj be neki! Bár finom, a tejtermékek felületesebb alvást és furcsa álmokat is okozhatnak, sokan számolnak be élénk, sőt rémisztő álmokról, ha lefekvés előtt sajtot esznek.
Borítókép: worldlandscape/Shutterstock
- Ezért melegítsd meg mindig a kihűlt ételt fogyasztás előtt ›
- 6 gyorséttermi étel, amit az alkalmazottak szerint soha nem szabadna megrendelned ›
- 13 egészséges étel télre, ami gazdag D-vitaminban és magnéziumban ›
- A csípős étel lehet az egészséges bélrendszer megoldása? ›
- 10 keserű étel, amely forradalmasíthatja a bélrendszer egészségét ›