Az év elején II. Erzsébet brit királynő bejelentette, hogy amikor Károly átveszi az uralkodói szerepet, azt szeretné, ha felesége, Kamilla, Cornwall hercegnéje, a királynő hitvese néven lenne ismert – ez állítólag váratlanul érte Vilmos és Harry herceget –, ami olyan találgatásokat váltott ki, hogy a királynő talán arra készül, hogy a nem is olyan távoli jövőben átadja a gyeplőt.
Fotó: Getty Images / Indigo / Max Mumby
Szakértők azonban megvitatták, hogy szerintük Károly miért lép félre Vilmosnak kedvezve – és egy új felmérés szerint a britek majdnem fele úgy véli, hogy a walesi hercegnek valóban így kellene tennie, írja a brit Marie Claire.
Az Ipsos kutatása 2055 brit megkérdezéséből állt, és azt találták, hogy a megkérdezettek 42%-a gondolja úgy, hogy Károlynak át kell adnia a koronát Vilmosnak, szemben 24%-kal, akik szerint nem kellene, és 29%-kal, akiknek nincsenek határozott érzéseik egyik irányban sem.
Ugyanakkor az is kiderült, hogy a résztvevők nagy része mégis úgy érzi, hogy Károly jó munkát végezne királyként (48%), és 2018 óta 11%-kal 43%-ra nőtt a támogatottsága. Összehasonlításképpen, a királynőt 69% látta kedvezően, őt követi Vilmos (64%) és Katalin hercegné (60%).
Gideon Skinner, az Ipsos politikai kutatásokért felelős vezetője a következőket mondta:
„Jelenleg csak az emberek kisebbsége gondolja úgy, hogy Nagy-Britannia jobban járna a monarchia nélkül, és a királynő, valamint Cambridge hercege és hercegnéje népszerűsége továbbra is erős. A jövőre nézve a britek fele bízik Károly hercegben, mint jövőbeli királyban, és többen látják őt pozitívan, mint négy évvel ezelőtt. Mivel azonban Vilmos herceg népszerűsége nem sokkal marad el a királynéé mögött, a britek azon is elgondolkodnak, hogy Károly hercegnek le kellene-e mondania a trónról legidősebb fia javára. De a mostani cselekedeteik még mindig fontosak a királyi család hosszabb távú jövője szempontjából.”
Nyitókép: UK Press via Getty Images / Mark Cuthbert