Vilmos herceg, Cambridge hercege és Katalin, Cambridge hercegnéje királyi esküvője a londoni Westminster apátságban

Kiderült, miért várt Vilmos herceg annyit, hogy elvegye Kate Middletont

Vilmos herceg 2010 novemberében jegyezte el Kate Middletont, de előtte már hét éve jártak.


Bár sokakat meglepett Cambridge hercegének igencsak lassan jött lánykérése, úgy vélik, hogy döntése mögött tudatos módszer áll.

Richard Kay királyi szakértő szerint Vilmos azért várt annyit a nagy kérdéssel, mert nem akarta elkövetni "ugyanazokat a hibákat", mint édesapja, Károly herceg, aki hat hónap randevú után eljegyezte menyasszonyát, és még abban az évben megnősült.

"Vilmossal kapcsolatban minden visszavezethető arra, ami a szüleivel történt - átélte a házasságuk keserves felbomlását.Tudja, hogy ami velük történt, mennyire tönkretette a házasságukat. Nagyon aggódik, hogy ne kövesse el ugyanazokat a hibákat”

– idézi Kay-t a brit Marie Claire.

Károly herceg 1981 elején kérte meg a néhai Diana kezét, és még ugyanabban az évben júliusban összeházasodtak, majd 15 évvel később, 1996-ban elváltak. A walesi herceg 2005-ben vette feleségül Camilla cornwalli hercegnét.

Vilmos herceg 2010 novemberében, egy kenyai szafarin kérte meg Katalin hercegné kezét, miután évekkel korábban a skóciai St Andrews Egyetemen találkoztak. A pár 2011. április 29-én házasodott össze, a jövő hónapban ünneplik 11. házassági évfordulójukat.

Mielőtt azonban összekötötték volna az életüket, Kate egy nagyon fontos kérést intézett férjéhez. Egy nemrég újra felbukkant dokumentumfilm szerint Vilmos herceg nagyon keményen dolgozott azon, hogy Kate Middleton élete a lehető „legnormálisabb" maradjon, amikor belép a királyi családba.

A legfontosabb elem állítólag Kate a családjával való kapcsolata volt, egy királyi szakértő pedig kifejtette, hogy Vilmos herceg keményen dolgozott azon, hogy apósát is bevonja a királyi életbe.

Sőt, a szakértők szerint Vilmos herceg megígérte Kate-nek, hogy nem kényszeríti arra, hogy a windsoriakat a saját családja elé helyezze.

Nyitókép: Papixs via Getty Images / Peter Slane