Honnan ered a tetoválás? Miért ezt az elnevezést kapta? És a legfontosabb kérdés, hogy még mindig ciki-e varratni? Társszerzőnk, László Nicole nemrég tetováltatott és ennek apropóján minden tetoválással kapcsolatos kérdésünkre választ adott.
A hang terjedési sebessége meglehetősen fura. Néha az embernek mond valamit az apja, és csak akkor hallja/érti meg, mikor már ott van mellette a fia. Egyre többször, egyre hangosabban dobol a fejemben nagypapám gyakran hangsúlyozott mondata: #mindiggondolkodj #mindigkételkedj, amivel arra szerette volna felhívni a figyelmemet, hogy attól még, hogy valamit sokan vagy hangosan mondanak, esetleg akár ezt szajkózza a média is, attól még az nem okvetlenül igaz. Mindig nézzek a tények mögé, kapirgáljam meg a felszínt, lássam az összefüggéseket és legyen véleményem. Egy egyedül nevelgetett saját. Nem a rádióé, nem a férjemé, nem a szomszéd Skriba nénié vagy az elvárásé, hanem egy jól átgondolt saját. Minél több körülöttem a muskátli és a papucsállatka szintjén tengődő báb-élet, annál jobban harsog a fejemben nagypapám mondata, és egyre kevésbé értem, hogy mások miért nem gondolkodnak, miért nem kételkednek.
Afféle krédóvá, ars poeticává nőtte ki magát, míg végül magamra is varrattam hökkent rökönyt kiváltva ezzel még a szűk családomból is.
A társadalom egy jelentős része a tetoválást még mindig a „Szeretlek Mari!” és a „Hajrá Fradi!” típusú kültelki style-lal azonosítja vagy egyenesen az indigó színű ákombákom börtöntetkókkal, pedig a tetoválás történelemkönyve ennél sokkalta színesebb, izgalmasabb és bővebb.
A tetoválások története
A 90-es évek elején, az osztrák Alpokban talált kis siheder 5300 éves Ötzi, a jégember testét is 61, jobbára akupunktúrás tetoválás borította. A 4000 évvel ezelőtti Egyiptomban is komoly testfestés kultusz dívott, amiről a XIII. Ramaszesz fáraó idejéből származó pontok és vonalak által pingált női múmia teste árulkodik, valamint erről regélnek a korabeli agyagfigurák emberalakjai is. Ha a Vikingek sorozatot sem csupán azért néztük, hogy legálisan csorgathassuk a nyálunkat Ragnar Lothbrok szépen munkált felsőteste és metszően kék tekintete miatt, akkor az is szemet szúrhatott, hogy miként borította ugyanezt a kipattintott korpuszt egyre több és több firka a ranglétrán való emelkedésével kéz a kézben.
A görög, az afrikai, az indián vagy maori népcsoportoknál általában törzsi és rangbeli besorolásról árulkodott a szó szoros és átvitt értelmében is jelezve az emelkedést, tehát akinek a lába, törzse és karja után már az arcát is díszítette tetoválás, annak aztán igazán felvitte az isten a dolgát.
Ezzel szemben a japán kultúrában afféle fantáziadús skarlát betűként használták a tetoválást megbélyegzés gyanánt, az arcon levő billog pedig konkrétan emberölésről árulkodott. 1871-ben az angol hadseregben a dezertőrökre D-betűt tetováltak, míg rossz viselkedésért a fantáziadús BC, azaz bad character megjelölés járt. A civil büntetések során a „D” az iszákos, a „V” a csavargó, az „F” pedig a verekedős jelzőt jelentette felnőttkori ovis jellel, nem túl sok esélyt adva a delikvens jellemfejlődésének, hátha amúgy Jimmysen el szeretné énekelni, hogy #egyszermegjavulokén.
Ha mélyebben bele szeretnénk ásni magunkat a témába, akkor szánjunk rá egy esős vasárnap délutánt és nézzük végig Dr. Lars Krutak, amerikai antropológus Tetkóvadász című sorozatát, ami a Discovery Channel-en 10 epizódon keresztül mesél nekünk a tetoválások körében végzett kutatásai során szerzett kalandos tapasztalatairól.
Honnan ered a tetoválás kifejezés?
A tetoválás szó eredete a tatau polinéziai szóra nyúlik vissza, ami Tahitiből indult el világhódító útjára. Első ízben Joseph Banks természettudós jegyezte fel a minap, 1769-ben, Cook hajóján, az Endeavour-on. A műveletet persze kézzel végezték, míg végre 1891-ben Samuel O’ Rilley szabadalmaztatta az első tetoválógépet, ami Edison elektronikus tolla alapján készült, mely tűvel és tintával írt pontokat a testünkön viselt papírra.
A XIX-XX. század fordulóján a tetoválás megítélése nem volt túl pozitív. Bizonyos területeken konkrétan tiltották és csak gerillahadművelettel lehetett elhanyagoltabb városrészeken, félsufnikban varratni, amin az 1961-ben bekopogott Hepatitis és a sajtó jajveszékelése sem segített. A megrendült renomé visszarendezése a 90-es évek elején feltűnő kozmetikai tetoválásokkal kezdődött, mikor kiderült, hogy tip-top szalonokban, műtéti tisztaságú körülményekre suvickolt környezetben tetoválni akár menő is lehet.
A mondanivaló nélküli bokán ugró tigriseket, felkart szorongató drótkerítéseket és nonfiguratív mintával megpingált keresztcsontokat szép lassan elkezdték felváltani a pusztán öncélú, mívesre munkált, magvas gondolatú és művészi kivitelezésű rajzok. A divathullám átalakult belső késztetéssé, önmagunknak szánt mementóvá, emléket állítássá vagy néhanap vezekléssé. Nem véletlenül dolgoznak manapság a tetoválóművészek félállásban szinte pszichológusként elképesztő élettörténetekkel találkozva az ott töltött hosszú-hosszú órák során. Néha annyiszor rendelik vissza újra és újra a félbátor vállalkozót mondvacsinált egyeztetésekre, míg csak le nem beszélik az érezhetően hozzá cseppet sem illő munkáról. Máskor földrengésként rázza meg őket egy-egy önvallomás, ha a felkarra kerülő, ködbe vesző, Sherlock Holmes-szerű, ámbár arctalan, kockás köpenyes, nagyítós, pipás figuráról kiderül, hogy a vendég apukáját mintázza, aki évtizedekkel korábban szó nélkül elhagyta a családját. Az elhúzódott kenyérért leszaladást pedig nem tudta másként a gyereklélek feldolgozni, mint hogy kreált hozzá egy szép kis színes, izgalmas sztorit arról, hogy apukája egy híres kém, aki a családja helyett a világ szolgálatába állította magát és menti meg azt napra nap.
Nem kevésbé megrázó mellkasra tetoválni, hogy NEM ÚJRAÉLESZTENDŐ, ami a defibrillátort el tudja téríteni a munkakedvétől, az orvost pedig a Hippokratészi eskütől. A cukorbetegségről regélő tetovált karkötő már annyira elterjedt, hogy a mentősök is azonnal ellenőrzik, hiszen ez nekik is nagy segítség az idővel folytatott derby során.
Néhány tetoválóművész pedig már rocksztárokat megszégyenítő rajongótáborra tett szert, megjegyzem okkal. Az igazán nagyoknak a munkái felismerhetőek a sajátságos stílusról, hangulatról, vonalvezetésről. Jelenleg a geometrikus és a matrica-szerűen szétszórt trend dominál, de szerencsére már cseppet sem divatként, mint inkább életstílusként tekinthetünk rá.
Napjainkra a tetoválás visszapozícionálta magát a régi helyére dicsfényes reflektorral, vastapssal, elfogadottsággal, amiről jól árulkodik, hogy a takarítótól a bankigazgatóig varratja is magát nagyjából mindenki visszakanyarodva a régmúlthoz, mikor II. Harold angol király is magára pingáltatta az England szót 1066-ban. Meg persze még egy-két női nevet annak megfelelően, hogy éppen kiért dobogott a csacsi kis szíve.
Persze még mindig hallatszik a szélben a sokat emlegetett mondat végső ellenérvként, hogy milyen csúful fogunk kinézni 80 évesen a tetovált testünkkel a strandon. Tőlük kérdezném, hogy: Miért, ti szépek lesztek?
Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.
Nyitókép: Shutterstock
