Egy Adidas-bolt cégére

Az Adidas és a Bape bemutatja új cipő kollaborációját​

Hamarosan debütál az Adidas és a Bape új kollaborációja egy különleges cipővel. A megjelenés azért is számottevő, mivel a két márka 20 éves együttműködésének ünneplésére készül, így a két brand tervezői mindent megtettek, hogy méltó módon megkoronázzák az eddigi közös munkát.


Az Adidas és az A Bathing Ape (Bape) már 20 éve működik együtt különböző projekteken. Legutóbb 2022 novemberében dobtak piacra egy fekete alapú Superstar cipőt, most pedig érkezik az ünnepi megjelenés. Ami még különlegesebbé teszi a cipőt, hogy idén a Bape a saját 30 éves születésnapját is ünnepli.

Maga a cipő a Bape x Adidas Campus 80 nevet viseli. A felső részét tengerészkék velúr anyaggal látták el, melyhez egy megegyező árnyalatú cipőfűzőt is biztosítanak. A lábbeli két oldalán a két márka jellegzetes logói pillanthatók meg. Míg az egyik felén az Adidas nagyon jól ismert három vonala, addig a másikon a Bape híres csillag emblémája szerepel.

Az első lábfej megtervezésére, mivel azt pillantja meg először mindenki, nagyobb hangsúlyt fektettek. Azt egy aranyjelvénnyel tették még látványosabbá, mely a „BAPE” feliratot emeli ki. Az oldalakon feltüntetett három csík felett a német márka szokásához híven a „Campus” szó szerepel arany betűszínnel.

Az új modell a héten debütál az Adidas weboldalán, így célszerű figyelemmel kísérni mindkét brand online tevékenységeit, nehogy lemaradjunk. A kollabhoz hozzávetőlegesen 150 dollárért, vagyis nagyjából 52 ezer forintért lehet majd hozzájutni.

Forrás: Robb Report