2021. szeptember 12-én megkezdték a párizsi Diadalív becsomagolását a bolgár művész, Christo és felesége, Jeanne-Claude tervei alapján.

Becsomagolták a párizsi Diadalívet

Teljesül a tavaly elhunyt bolgár művész, Christo álma: elkészült a tervei alapján a párizsi Diadalív becsomagolása hétfőn.


Christo hatvanéves terve vált valóra a párizsi Diadalív becsomagolásával. A július óta folyó, hétfőn befejeződött munkához 25 ezer négyzetméter újrahasznosított anyagot használt a 95 főből álló csapat. A művész és francia felesége, a 2009-ben elhunyt Jeanne-Claude 1962-ben kezdett el dolgozni a Diadalív becsomagolásának tervein. Christo annak idején egy fotómontázst is készített arról, hogyan képzeli a megvalósítást, de mivel úgy gondolta, hogy sohasem adnának rá engedélyt, lemondott a tervről. Végül 2017-ben, egy kiállítása kapcsán felelevenítette a gondolatot, és a párizsi városvezetés, valamint a műemlékvédelem is áldását adta rá.

Vladimir Javacsev, a művész unokaöccse, aki a munkálatokat felügyelte, elmondta, nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy mindent Christo elképzelései szerint csináljanak. A 14 millió eurós (4,8 milliárd forint) projektet teljes egészében Christo előkészítő tanulmányai – rajzok és modellek – eladásából fedezték. A művész halála előtt elmondta, hogy 18 hónapot töltött a projekt részletes terveinek kidolgozásával. Unokaöccse szerint a művész és felesége abban hitt, hogy munkájuk végső soron a szabadságot jelképezi.

Vince Davenport, Christo egyik mérnöki tanácsadója, aki 35 évig dolgozott vele, elmondta, „az ő projektjeivel kapcsolatos különleges kihívás az, hogy egyedülállók, korábban nem csináltak olyat, és soha többé nem is fognak".

A Hriszto Javacsev néven Bulgáriában született Christo tanulmányait 1952 és 1956 között a szófiai Képzőművészeti Főiskolán, majd a bécsi és a prágai Képzőművészeti Akadémián végezte. 1958-ban Párizsba, majd 1964-ben New Yorkba költözött, ahol 1973-ban megkapta az amerikai állampolgárságot. Az 1960-as évek pop-art irányzatával rokon concept-art egyik első képviselője 1958-ban kisebb-nagyobb tárgyak becsomagolásával kezdte, 1961-től foglalkozott középületek, tájelemek becsomagolásával. Legismertebb ezek közül a párizsi Pont Neuf híd (1985), a chicagói Modern Művészeti Múzeum (1969) és a berlini Reichstag épületének (1995) becsomagolása. Az Egyesült Arab Emírségekben hordókból épített piramist (masztaba) 2007-ben, 2018-ban pedig újabb masztabát épített a londoni Hyde Parkban lévő Serpentine-tavon.

A becsomagolt Diadalív hivatalos megnyitóját szeptember 18-án tartják, a mű lebontását október 3-án kezdik meg.