alvó nő

Elmúltál 30? Egyáltalán nem mindegy, hogy mennyit alszol!

Az alvás – az étkezéshez hasonlóan – egyike azoknak a dolgoknak, amelyek elengedhetetlenek az ember életében. Nem tűnik bonyolultnak, de úgy tűnik, rengeteg módja van annak, hogy rosszul csináljuk.

Erről készült is egy új tanulmány. A kutatók a brit orvosbiológiai adatbázist, az UK Biobank adatait használva közel 500 ezer felnőtt adatait vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy a 30-as éveik végén és a 70-es éveik elején járó emberek számára az éjszakai hét óra alvás az optimális mennyiség a megfelelő mentális egészséghez, a jó közérzethez és az ideális kognitív teljesítményhez.

A Nature Aging folyóiratban publikált tanulmányt Yuzhu Li, a kínai Fudan Egyetem idegkutatója és Barbara Sahakian, a Cambridge-i Egyetem pszichiátriakutatója vezette.

A kutatás alatt a longitudinális elemzés kimutatta, hogy a résztvevőknél mind az elégtelen, mind a túlzott alvás időtartama szignifikánsan összefüggött a kogníció csökkenésével.

reggeli \u00e9bred\u00e9s

Shutterstock

Ahogy más tanulmányokban is, a kutatók most is U-alakot találtak az adatokban. A túl kevés alvás a kognitív funkciók és a mentális egészség minden olyan mérőszámát csökkentette, amelyet a csapat vizsgált. De ugyanígy a túl sok alvás is – egyes esetekben akár napi 12-13 óra is becsúszott.

Az idegrendszeri képalkotó adatoknak köszönhetően a kutatók azt is meg tudták vizsgálni, hogy az U alakú görbe mögött vannak-e agyszerkezeti vagy genetikai mechanizmusok. A kutatók által végzett modellezés azt sugallja, hogy a genetika és az agyszerkezet valóban szerepet játszik, de sokkal több kutatásra lesz szükség ahhoz, hogy ezeknek a nyomoknak utánajárjanak.

„Bár nem tudjuk egyértelműen kijelenteni, hogy a túl kevés vagy túl sok alvás okozza a kognitív problémákat, az elemzésünk alátámasztani látszik ezt az elképzelést. Mégis úgy tűnik, hogy az okok, amelyek miatt az idősebbek rosszabbul alszanak, összetettek, és a genetikai adottságaink és az agyunk szerkezete együttesen befolyásolják őket."

– mondta Jianfeng Feng a Fudan Egyetemről.

Mindezt a ScienceAlert cikke is kiemeli: a kutatás ugyan kiterjedt, de még mindig csak egy megfigyelési tanulmányról van szó, amely csak az adatokban látható összefüggéseket mutatja be. Egyértelműen nem lehet megmondani, hogy a hét óránál kevesebb vagy több alvás valóban okoz-e problémákat a mentális egészségben, a jólétben vagy a kognitív teljesítményben; vagy fordítva, és ezek a problémák vezetnek-e arra, hogy az emberek többet vagy kevesebbet alszanak.


Emellett a tanulmány sem azt mondja, hogy a hat vagy nyolc óra alvás jelentős változásokat okoz az egyéni jólétben. Rengeteg oka van annak, hogy az emberek miért nem tudnak minden éjjel hét órát aludni – legyen az a stressz, a munka, vagy csak az, hogy az éjszaka közepén mosdóba kell menni. Iránymutatásnak viszont rendkívül hasznos lehet.