Egy emberi agyról készített röntgenfelvétel

Az Alzheimer-kór okáról szóló elméletet hamisították?

Egy 2006-os kutatás egy bizonyos Aβ*56 nevű fehérje hatását nevezte meg az Alzheimer-kór egy fő okaként, így annak a korai kezelése jelentősen csökkentheti a leépülés kockázatát. Idén viszont az a szóbeszéd indult el, hogy a tanulmány szerzője képmanipulációval tette igazzá az eredményeit.


Az Aβ*56 egy béta-amiloid. Ez az anyag egy olyan fehérje, amely összecsomósodik az agyban, erről pedig sok szakértő úgy véli, hogy közvetlen kapcsolatban áll az Alzheimer-kór kialakulásával. A 2006-os tanulmány fő szerzője Sylvain Lesné volt, az eredményei pedig több kezelésre szolgáló gyógyszernek az alapját képezték.

2022. januárjában Matthew Schrag — idegkutató — fejezte ki aggodalmait a tanulmánnyal kapcsolatban, ugyanis meglátásai alapján az eredményekhez kapcsolt képes bizonyítékokat meghamisították. A vád után a Science két képelemző szakértőt is felkért a fotók vizsgálatára, akik szintén visszhangozták Schrag meglátását.

Amennyiben a kutatás valóban képmanipuláción alapult, akkor az azt jelenti, hogy jelentős mennyiségű NIH-finanszírozást pazaroltak el a témakörre, valamint a szakértők gondolkodási idejét is lefoglalták egy bizonyítatlan hipotézisre. A rejtély felderítéséhez az eredeti képeket kell megvizsgálni a továbbiakban.

K\u00e9t orvos egy emberi agyr\u00f3l k\u00e9sz\u00edtett r\u00f6ntgenfelv\u00e9telt n\u00e9z

Fotó: Shutterstock

Schrag megszólalása óta több — a ScienceAlert cikkében meg nem nevezett — kutató is megpróbálta reprodukálni a kapott adatokat, ám próbálkozásaik kudarcba fulladtak. Lesné cikkeinek egyik társszerzője, Karen Hsiao Ashe továbbra is kiáll az Aβ*56-kutatások hitelessége mellett, ugyanis állítása szerint laboratóriumának munkatársai rendszeresen és reprodukálhatóan feltárták az adott fehérjét kísérleti egerekben.

Ashe munkájában nem találtak képmanipulációra utaló jeleket a felülvizsgálás során, ám az ő irományai nem Lesnéval közösen íródtak. A kérdéses tanulmány szerzője még nem nyilatkozott a vádakkal kapcsolatban.

„A vádak ellenére nem szabad hagyni, hogy az Alzheimer-kutatók ezreinek munkáját aláássák. Fáradságos erőfeszítéseik közelebb visznek minket a betegséggel élő emberek milliói számára létfontosságú új kezelésekhez. Vannak jogos kérdések és kritikák az amiloid-hipotézissel kapcsolatban, de az ilyen kérdések a tudomány teljesen normális és szükséges részei"

— mondta Sara Imarisio, az Alzheimer's Research UK kutatási vezetője.

Nyitókép: Shutterstock