Bruce Willis

Ezek a betegség tünetei, ami miatt nem színészkedik tovább Bruce Willis

Bruce Willisről nemrég jelentette be családja, hogy komoly egészségügyi problémákkal küzd, így visszavonul a színészettől. A betegségét afáziának hívják, és bár nagyon sokan szenvednek benne, mégis kevesen ismerik. Alábbi cikkünkben a betegséggel, annak okaival, valamint kezelésével foglalkozunk.

A színészóriásról felesége, Emma Willis, valamint volt felesége, Demi Moore és öt lánya közölte egy posztban, hogy afáziával diagnosztizálták, mely komoly kihatással van kognitív képességeire, így nem képes a továbbiakban szerepeket vállalni.

Az afázia nagyon leegyszerűsítve annyit jelent, hogy az adott személynek nem vele született nyelvi problémái vannak. Amerikában például nagyjából több mint 2 millió embert érint, így gyakoribb betegségnek számít a közismertebb Parkinson-kórnál is. Annak ellenére, hogy nagyon sokan szenvednek benne, nagyjából az emberek kilenc százaléka ismeri a jelentését és az okát.

Leggyakrabban stroke vagy a fejsérülés miatta alakul ki. Az érezhető tünetek ellenére az orvosok kihangsúlyozzák, hogy nem jár az intelligencia csökkenésével, csupán a beszélt és írott szavak képzését és megértését nehezíti meg a beteg számára.

A szakértők két, egymástól független csoportját különböztetik meg. Az egyik kategóriába — expresszív — az olyan betegek tartoznak, akik jól értik a kapott szövegeket, viszont nehezükre esik a szavak képzése. Az ilyen típusú afáziával élő emberek gyakran olyan egyszerű mondatokkal értetik meg magukat, mint az „enni akarok”. A másik réteg az úgynevezett receptív afázia, mely során a szavak könnyen jönnek, csak lehet, hogy nem a megfelelőek, valamint nehezebben értik meg a hallott szöveget.

Az agy rendkívüli képlékenységének köszönhetően beszédterápiával megtanulhatják az emberek, hogy a nehezebb szituációkat, vagyis bizonyos szókapcsolatokat vagy témákat megkerülve kommunikáljanak. Emellett a családtagok különböző stratégiákat vezethetnek be a mindennapjaikba, mint például a rövidebb mondatok használatát, az egy légtérben történő beszélgetést, vagy a háttérzajok kiszűrését.

Nagyon sok beteg jól boldogul segédeszközökkel, mert gyakran az íráskészségük nem sérül a betegségük miatt. Mindezek mellett léteznek olyan kísérleti kezelések, melyek során az agyuk elektromos stimulációját beszédterápiával kombinálják.

A szakértők elsődlegesen türelemre intik a családtagokat és a hozzátartozókat, mivel ez a betegség gyakran frusztráló lehet a közvetlen környezet számára és a betegnek is, valamint elszigeteltség érzetét keltheti az afáziában szenvedőnek. Leggyakrabban ahhoz tudják hasonlítani ezt az állapotot, mintha egy olyan országban tartózkodna állandóan, ahol nem értik az ő nyelvét, és azt sem, hogy neki mit mondanak.


Nyitókép: Instagram/dobledebruce
Forrás: ScienceAlert