Kék  ingben eszik egy nő

Ezzel az élelmiszerrel csökkentheted a demencia kockázatát

Az, hogy mit fogyasztasz a mindennapokban nagyban befolyásolhatja az agy egészségét. Nem véletlen, hogy egyes diéták azokra az összetevőkre összpontosítanak, amelyek segíthetik az agy fiatalságát. Egy kutatás pedig arra mutatott rá, hogy van egy étkezési szokás, ami kifejezetten jó hatással van az elménkre.


Egy több mint 3500 japán nemzetiségű felnőtt ember bevonásával végzett tanulmány szerint a több jó minőségű, oldódó rost fogyasztása csökkentheti a demencia kockázatát.

A tanulmány egy, az 1980-as években indult felmérés adatait használta fel. Abban az időben a résztvevők 1985 és 1999 között kitöltöttek egy felmérést, amelyben a táplálékfelvételüket vizsgálták. A legtöbb vállalkozó 40 és 64 év közötti volt a vizsgálat kezdetekor. 1999 és 2020 között újabb kérdőíveket töltöttek ki.

A kísérlet alanyait négy csoportba sorolták az alapján, hogy ki mennyi rostot fogyasztott. A kutatók azt vették észre, hogy azoknál, akik többet étkeztek így, kisebb a demencia kialakulásának kockázata.

Azok a résztvevők, akik még jobb minőségű élelmiszereket fogyasztottak, melyek oldódó rostot tartalmaznak - ilyen a zabpehyel, hüvelyese és a citrusfélék - azok még jobb eredménnyel zárták a vizsgálatot.

Teljesen érthető, hogy a rost hatással lehet a demencia kockázatának elkerülésére. Hiszen ha több rostot eszel, akkor a bélben lévő jó baktériumok szaporodnak el, amik segíthetik csökkenteni a szisztémás gyulladást. A kutatások pedig azt mutatják, hogy az egészséges bélrendszer megvédheti az agyat az Alzheimer-kórtól.

A demencia kialakulásának kockázatán kívül számos jótékony hatása lehet a szervezetünkre a jó minőségű rostok fogyasztásának. Többek között az anyagcserére is jó hatással van, ami kihat a testsúlyunkra, illetve a vérnyomást és a glükózszintet is csökkentheti.

Összegzés: A több, különösen a hüvelyesekben és zöldségekben található rostok fogyasztása mutatottan csökkenti a demencia kockázatát és támogatja a bélrendszer egészséges működését.

Tipp: Tízórainak és uzsonnának fogyasszunk minél több rostban gazdag ételt, mint például almát, málnát, csicseriborsót.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: Eating Well