Egy nő szomorúan ül az ágyán

Ennek a vitaminnak a hiánya depresszióhoz vezethet

A depressziónak általában több erőteljes oka van, az alacsony vitaminbevitel pedig ezeknek csak egy kis részét teszi ki. A kutatók szerint viszont minden apró lépés lényeges hatással bírhat. Ennek értelmében egy konkrét típus hiányának a hatásait kezdték vizsgálni.


A tanulmányhoz végzett kísérletek során 185 18 és 25 év közötti női főiskolai hallgatót vizsgáltak meg. A vérük levételével a D-vitaminszintjüket ellenőrizték, majd a depressziós jeleiket hetente ellenőrizték a kutatómunka ideje alatt.

A szakértők azért koncentráltak főként a nőkre, mivel náluk statisztikailag nagyobb a depresszió valószínűsége.

Az eredmények azt mutatták, hogy a színes bőrű nőknél különösen magas volt a D-vitamin hiánya. Egészen pontosan a résztvevők 61 százalékának volt hiányos a vitaminszintje. Ehhez képest a többi nő 35%-ának volt sokkal alacsonyabb ez a száma az egészséges értéknél.

„Az új tanulmányt részben az indokolta, hogy széles körben elterjedt az a hiedelem, hogy a D-vitamin és a depresszió összefügg, de valójában nem sok olyan tudományos kutatás létezik, amely alátámasztaná ezt. Azt hiszem, az emberek azt hallják, hogy a D-vitamin és a depresszió az évszakokkal együtt változhat, így természetes, hogy feltételezik a kettő összefüggését"

— olvashatjuk a tanulmányt vezető pszichológus, Dr. David Kerr szavait a PsyBlog cikkében.

A D-vitamint összefüggésbe hozták a jobb mentális és fizikai egészségi állapottal is. Közismerten erősíti a csontokat és az izomműködést, valamint a szív- és érrendszeri egészség megőrzésében is hatalmas segítséget nyújt. Éppen ezért fontos a lehető legtöbbet bejuttatni a szervezetbe szabadban, napsütésben töltött időtöltéssel, vagy annak hiányában étrendkiegészítők fogyasztásával.

A szakértők elmondása szerint ezt nem szabad a depresszió kezelésének egyértelmű orvosságaként értelmezni, de mindenképp hasznos az általános jóllét megőrzéséhez. A súlyos hiány tüneteiről egy korábbi cikkünkben lehet informálódni.

Nyitókép: Shutterstock