Egy csésze kávéba tejszínt öntenek

Mennyi kávét iszol? Ennyi csésze már agyzsugorodáshoz vezethet

A kávéfogyasztás számos előnyét bebizonyították már, ellenben egy új tanulmány a túl sok bevitel káros hatására hívta fel a figyelmet. Mint kiderült, kicsivel több csésze megivása már agyzsugorodáshoz és korai demenciához vezethet.


Egy csésze kávé éberebbé teszi az embert, segíti a koncentrációját, fokozza a hangulatát és csökkentheti a depresszió érzését is. Számos tanulmány kitért már ennek az élénkítő szernek a pozitív oldalaira, ellenben — mint sok más dolog esetében — a lényeg itt is a mérték megtartása.

Napi egy adag kávé is tökéletesen megfelel, szakértők szerint pedig kettő, vagy akár négy csésze is egészségügyileg pozitív hatással járhat. Többek között egészségesebb májat eredményez, csökkenti a szívbetegségek kockázatát és megnövelheti az élettartamot is.

Egy t\u00e1rsas\u00e1g k\u00e1v\u00e9t iszik

Fotó: Shutterstock

Egy 2021. júniusában megjelent tanulmány ezzel szemben a túlzásba vitt koffeinfogyasztás, ezen belül is a kávé gyakori kortyolgatásának a negatív oldalát vizsgálta. Az anyaggyűjtés során 398 ezer felnőtt kávézási szokásairól gyűjtöttek adatokat az elmúlt 8-12 év jegyzeteiből. Az eredmények szerint a napi hat csészénél több kávé bevitele korai demenciával és kisebb agytérfogattal jár együtt.

Ezek az adatok az után is stimmeltek, hogy a szakértők kiszűrték az életmódbeli sajátosságokat és más káros szenvedélyeket. A férfiak és nők körében is egyaránt jellemző volt az eredmény, életkor tekintetében viszont nagyon változatos adatok jöttek ki. A tanulmány szerzői hozzátették a munkájukhoz, hogy az összefüggés egyértelmű, ellenben egyáltalán nem biztos, hogy a szenvedély agyzsugorodáshoz és demenciához vezet.

A magas kávéfogyasztással kapcsolatban a stroke kockázatát is figyelemmel kísérték, ellenben ott nem találtak bizonyítékot az összefüggésre.

Elina Hypponen — a tanulmány társszerzője — szerint a kutatás nem tudott elég információt nyújtani azzal kapcsolatban, hogy pontosan mennyi számít túl soknak a kávéfogyasztást illetően. Az eredmények azt sugallják, hogy legjobb döntés a koffeinbevitelt napi 300 milligramm alatt tartani. Emellett egy pohár víz megivása is hasznos a reggeli rituálé kibővítésére, hogy az emberek elkerüljék a koffein miatti dehidratáltságat.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: Eating Well