magányos ember

A személyiségjegy, amely felére csökkenti a magányosság kockázatát

A legjobban a 70-es éveikben járó idősek vannak kitéve a magányosságnak: náluk négyszer nagyobb volt a kockázata az egyedüllétnek.

Az érzelmileg stabil emberek 60 százalékkal kisebb valószínűséggel érzik magukat magányosnak – derült ki egy kutatásból, amiről a PsyBlog számolt be.

Ráadásul mindegy, hogy valaki középkorú vagy annál idősebb, akik képesek alkalmazkodni a stresszes helyzetekhez, általában kevésbé érzik magukat magányosnak. Mint kiderült, a középkorúaknál az extrovertáltság is segít a magányosság elkerülésében – ez a kapcsolat azonban az időseknél nem volt kimutatható.

Ennek a tanulmány szerint az lehet az oka, hogy a középkorúak nagyobb valószínűséggel kerülnek kapcsolatba másokkal a munka vagy a gyermekgondozás miatt.

Azonban semmilyen extraverzió nem segített azon a személyen, aki szociálisan elszigetelt.

Az sem meglepő, hogy azoknál volt a legnagyobb a magányosság kockázata, akik idős korukban egyedül éltek.

Ebből adódóan a 70-es éveikben egyedül élő embereknél négyszer nagyobb volt a magányosság kockázata.

Fotó: Shutterstock

A vizsgálatban több mint négyezer 45-70 éves korú ember vett részt. A kutatók megmérték a személyiségüket, és megkérdezték, mennyire érzik magányosnak magukat.

Az eredmények azt mutatták, hogy a stabil személyiségű emberek – azok, akiknél alacsony volt a neuroticizmus – kevésbé érezték magányosnak magukat. A stabil személyiségű embereknél általában alacsony volt a szorongás, a szomorúság és az ingerlékenység szintje.

Ők átlagosan 60 százalékkal kisebb valószínűséggel érezték magukat magányosnak – állapította meg a tanulmány. Az eredményekhez a kutatók gépi tanulást is bevetettek, amivel a magányosság, a személyiség és más tényezők közötti összefüggéseket vizsgálták.

„A gépi tanulás alkalmazása a vizsgálatban lehetővé tette számunkra, hogy azonosítsuk és megismételjük a különbségeket abban, hogy milyen kockázati tényezők kapcsolódnak a magányossághoz a középkorú és az idősebb korosztályban"

– mondta Drew Altschul, a tanulmány vezető szerzője

A kutatók kiemelték: a magány egyre növekvő közegészségügyi probléma, megelőzni és azonosítani kifejezetten nehéz a szakembereknek, de a fejlődő technológia megkönnyítheti a helyzetüket.