Egy férfi egyedül ül a sötétben

Sosem voltak még ennyire magányosak az emberek, mint napjainkban

A föld népessége még sosem volt ennyire nagy, viszont az emberek továbbra is sokszor érzik magukat egyedül. Kutatók egy csoportja világszinten elkezdte összefoglalni a magányosság mértékét, az eredmények pedig nagyon drasztikusak és szomorúak.


Átlagosan elterjedt nézet, hogy tizenkét emberből legalább egy egyedül érzi magát a mindennapokban. Ez súlyos mentális problémákhoz vezethet, azonban az eddigi években nagyon kevés feljegyzés készült a témában. A kutatók soha nem állapították meg idáig, hogy a magányosság globális szinten mennyire elterjedt jelenség.

Ez a lényeges hiány bíztatta Melody Ding epidemiológust és csapatát, hogy összegyűjtsenek 57 megfigyelési tanulmányt a témakörben, melyek 113 különböző országból vagy területről származnak a 2000 és 2019 közötti időszakból.

A legmagasabb szint a tinédzserek körében volt jellemző, viszont a felnőtteknél is nagyon magas arányok születtek. A területi elhelyezkedés tekintetében egy érdekes struktúra rajzolódott ki, hiszen az észak-európai felnőttek mindössze 2,9 százaléka, a középkorú felnőtteknek pedig 2,7 százaléka érezte magát rosszul. Az idősebb generációkban majdnem a duplájára nőtt ez az érték.

Valaki egyed\u00fcl \u00fcl egy padon a term\u00e9szetben

Fotó: Unsplash/christophe Dutour

Kelet-Európában ezek a számok sokkal kiugróbbak voltak: a fiatal felnőttek 7,5 százalékos arányban, míg a középkorúak 9,6 százalékos arányban számoltak be magányérzetről. Az adatokból nem derül ki, hogy miért alakult ki ekkora eltérés, viszont egyes kutatók a rosszabb egészségügyi eredményeknek, a betegellátó szolgáltatásoknak és a társadalmi támogatásoknak tudható be.

Mivel rengeteg információ hiányzik a korábbi évekből, így nem tudhatjuk pontosan, hogy ezek az adatok hogy változtak az évek múlásával. Ding és csapata reméli, hogy a számaik a koronavírus előtti alapként lesznek használhatók, hogy a jövőben nyomon követhessék a magányosság változását.


Nyitókép: Unsplash/Matthew Henry
Forrás:
ScienceAlert