Allergiás nő ül az asztalnál gyógyszerek előtt és fújja az orrát

Mit tehetünk a kínzó tavaszi allergia ellen?

Bekeringőzött a tavasz, minden fát és bokrot táncra kért. Nyomában vattacukorrá változott fák, virágszirmokat tüsszentő szélfuvallatok, balzsamos és andalító illat, zápor utáni friss levegő és harsány színek születnek szinte napról napra más arcát mutatva az utcaképnek. És mindeközben mi taknyunkat nyálunkat egybefolyatjuk a tavaszi allergiától.


Csodás nézni, ahogy a természet felkecmeregve talpra áll tetszhalottságából és újjászületik rügyeket robbantva, lombkoronát rajzolva, színeket festve, tulipánt, nárciszt, jácintot terítve a lábaink elé. Afféle tavaszi lányként elfogult rajongással szemlélem a metamorfózist, még akkor is, ha azzal együtt, hogy a kabát lekúszik a vállamról és elfészkelődik a szekrényben késő őszig álomra hajtva a fejét, kézen fog a százas papírzsebkendős csomag mellém szegődve kísérőként. A szemem rajongva szemléli a történéseket, a nyálkahártyám azonban enyhén szólva sem ért velem egyet sorozattüsszentésekkel hangot adva nemtetszésének. A levegőben végbemenő pollenrobbanástól viszkető szemem húsvéti nyulakat kenterbe verően piros, az orrommal pedig bármikor lehetnék beugró vendégművészként bohóc a cirkuszban.

De mi is az az allergia?

Az allergia kialakulását gyakran emlegetik civilizációs, afféle jóléti betegségként is, hiszen évszázadokkal ezelőtt valóban úri huncutságnak tűnt volna, sőt, dédnagymamám ahányszor csak szóba került a szénanáthám, annyiszor közölte picit lesajnálóan kacsintgatva, hogy ha ő allergiás lett volna a szénára, akkor alighanem a nagymamám sem született, de legalábbis fogant volna meg. Pedig az allergia nem afféle újszülött a Föld című bolygón, hiszen már az ókori görögök is felismerték, bár a légúti tünetek alapján egységesen asztmaként hivatkoztak rá. A légúti allergia egyik típusával, a szénanáthával elsőként egy John Bostock nevű angol kutató foglalkozott részletesebben az 1800-as évek elején, összefüggést találva a tavasszal, kora nyáron megemelkedő hőmérséklet és a szezonális megbetegedési hullám között. Talán ő volt az első szállóige-szerű brit tudós, aki bebizonyított valamit. Jó, mondjuk nem volt teljesen igaza, de már csak egy lépésre volt attól, hogy a gondolatmenetét tovább görgetve a tavaszi hőmérséklet emelkedésen túl a virágnyílásra is gondoljon. Ma már persze tudjuk, hogy az allergia a kissé hisztis immunrendszerünk túlzott reakciója a környezetünkben levő, a szervezetünkre egyébként teljesen ártalmatlan anyagok valamelyikére.

Mikor az angol Királyi Orvostársaságban a napjainkban szénanáthaként ismert tüneteket a 19. század derekán bemutatták a nagyérdeműnek, akkor egész Nagy-Britanniából összesen csak 20-25 beteget lehetett lasszóval összeszedni, majd 1950 környékén nőtt ugrásszerűen a pollenallergiások száma, míg napjainkban a lakosság 30-40 százalékát érinti immár. A szomorú prognózis szerint pedig 2050-re bolygónk felének mondogathatjuk álló nap, hogy egészségedre tavaszi virágnyílás vagy nyár végi parlagfüves időszakban.

És mitől tüsszögünk?

A pollen típusától függetlenül az allergiás reakció majdnem mindig ugyanolyan. A pollen egy immunológiai láncreakciót indít el, melynek során a szervezet természetes védekező rendszere antitestek segítségével működésbe lép, és a gyakorlatilag ártalmatlan virágport veszélyes anyagként ismeri fel. Ez a hibás programozás nem marad következmények nélkül, mert a szervezet memóriájának hardware-ébe már konkrétan kórokozóként menti el, ezért a következő találkozáskor harcba száll vele, még ha ez szélmalomharc is, és csóró kis pollen nem is érti, hogy mit akar tőle voltaképpen ez az agyament Don Quijote.

Mit tehetünk ellene?

Miközben az allergén az antitestekhez kötődik, bizonyos sejtek hisztamint szabadítanak fel. Ezek a hírvivő anyagok átjárhatóvá teszik az érfalakat a folyadékok, a fehérjék és egyes sejtek számára, ezzel duzzanatokat, kivörösödést, viszketést és végeláthatatlan tüsszögési rohamokat kiváltva. Használhatunk a tünetek enyhítésére kálciumot, antihisztamint vagy kortizon tartamú orrspray-t, cseppeket, tablettát, injekciót, de a működő gyógyszerek jelentős része bódult álmosságot és vattába csomagolt agysejteket okoz mellékhatásként, én pedig rosszabbul viselem a lefagyott szürkeállományt, mint a nyitva felejtett csapként folyó orrot, ezért dacosan tovább gyönyörködöm a színpompás tavaszban egy csomag zsebkendővel a kezemben, mert inkább leszek átmenetileg Hapci, mint Morgó vagy Szundi.

Az íróról
„László Nicole vagyok, egy méltán ismeretlen, II. kerületi családanya. Három gyerek, egy macska és egy férj anyukája, aki rajong az utazásért, a jóféle étkekért, a pedigrés buborékokért, a száguldó cirkuszért, az életért, a pikírt humorért, a pengeéles elmékért, a szép ruhákért és végül, de elsősorban a családjáért. Néha virtuális pennát ragadok, hogy megosszam a jártomban-keltemben tapasztaltakat és időnként életvezetési tanácsokat is osztogatok tök kéretlenül.”
A szerző további írásai itt olvashatók.

Nyitókép: Shutterstock