Nagy baráti társaság együtt a szabadban

Még a morfiumnál is erősebb a hatása a baráti kapcsolatoknak

Egy friss kutatás szerint akinek több barátja van, az jobban tűri a fájdalmat.

A barátságok valóban segítenek elvenni a fájdalmat. Katerina Johnson, a tanulmány első szerzője elmagyarázta, hogy az endorfinok hogyan segítenek elpusztítani a fájdalmat:

„Az endorfinok a fájdalom- és örömáramkörünk részei – ezek a szervezetünk természetes fájdalomcsillapítói, és egyben örömérzetet is adnak. Korábbi tanulmányok azt sugallták, hogy az endorfinok elősegítik a társas kötődést mind az emberek, mind más állatok esetében.

Az egyik elmélet, az úgynevezett a szociális kötődés agyi opioid-elmélete szerint a szociális interakciók pozitív érzelmeket váltanak ki, amikor az endorfin az agyban lévő opioid receptorokhoz kötődik. Ez adja azt a jó közérzetet, amit a barátainkkal való találkozáskor érzünk. Ennek az elméletnek a teszteléséhez arra a tényre támaszkodtunk, hogy az endorfin erős fájdalomcsillapító hatással rendelkezik – még a morfiumnál is erősebb.”

A nagyobb szociális háló és a nagyobb fájdalomtűrés közötti kapcsolat mellett két másik érdekes eredmény is kiderült. Azoknak az embereknek, akik fittebbek voltak, kevesebb barátjuk volt; azok, akik nagyobb stresszről számoltak be, általában kisebb szociális hálóval rendelkeztek.

Johnson elmondása szerint lehet, hogy ez egyszerűen idő kérdése akik több időt töltenek edzéssel, azoknak kevesebb idejük jut a barátaikra, de lehet, hogy egyesek a testmozgást alternatív eszközként használják a endorfinlöket megszerzésére a szocializáció helyett.

A stresszel kapcsolatos megállapítás azt jelezheti, hogy a nagyobb szociális hálózatok segítenek az embereknek jobban kezelni a stresszt, de az is lehet, hogy a stressz vagy annak okai miatt az embereknek kevesebb idejük jut a szociális tevékenységekre, és ezáltal csökken a hálózatuk.

Tanulmányok szerint a társas kapcsolataink mennyisége és minősége hatással van fizikai és mentális egészségünkre, és akár azt is meghatározhatja, hogy meddig élünk.

„Ezért fontos kutatási téma annak megértése, hogy az egyének miért rendelkeznek különböző méretű szociális hálózatokkal, és milyen lehetséges neurobiológiai mechanizmusok játszanak ebben szerepet. Fajként úgy fejlődtünk ki, hogy gazdag szociális környezetben boldoguljunk, de ebben a digitális korszakban a szociális interakcióink hiányosságai lehetnek az egyik olyan figyelmen kívül hagyott tényező, amely hozzájárulhat modern társadalmunk hanyatló egészségi állapotához”

– fogalmazott Johnson.

Nyitókép: Shutterstock