Fiatalok táncolnak a strandon a tengervíz közelében

Boldogabbak leszünk, ha kevesebbet foglalkozunk magunkkal és többet a társas hobbikkal

Egy új tanulmány szerint a boldogság segít sikeresebbnek lenni, a másokkal való közös hobbi pedig boldogabbá tesz.


Sokan hajlamosak úgy gondolni, hogy a boldogság a siker függvényében érhet el. Ha sikerül beindítanom ezt az üzletet, boldog leszek, ha végre megveszem azt a házat/autót/hajót, boldog leszek. Amikor végre véget ér a világjárvány, boldog leszek.

De amikor a pozitív pszichológia legnagyobbjai nemrégiben több mint egymillió katonai feljegyzést fésültek át, nem azt találták, hogy a siker boldogságot szülne, hanem épp az ellenkezőjét: a boldogság sikert szül. Azok, akik nagyobb lelki jóléttel kezdték szakmai életüket, több kitüntetést és elismerést kaptak a munkahelyükön. Vagyis: a boldogság segít előrejutni.

Hogyan lehetünk boldogabbak? Ez természetesen egy olyan kérdés, amely évezredek óta foglalkoztatja a filozófusokat, a tudósokat, na, meg a legtöbb embert. Nincsenek egyszerű válaszok vagy egy az egyben alkalmazható megoldások. Amikor manapság szeretnénk boldogabbak lenni, sokunk az öngondoskodásra összpontosít. Jógázni kezdünk, kiveszünk egy szabadnapot a munkából, hogy lazítsunk vagy új életmódba vágunk.

Ezekkel a megközelítésekkel nincs semmi baj. Ha beváltak, tartsuk meg őket. A legújabb kutatások azonban azt sugallják, hogy ha hatékony boldogságfokozóra vadászunk, akkor kevésbé az egyéni önfejlesztésre, inkább a társas tevékenységekre kellene fókuszálnunk.

A hobbik gyakran az első dolgok, amiket feláldozunk, amikor felhalmozódnak a munkáink. Ezek ilyenkor hajlamosak kevésbé fontosnak tűnni, mint a munka határidőre való elkészülte vagy a gyerek lefektetése. Ám tanulmányok hosszú sora igazolja, hogy bármennyire is könnyű elhanyagolni a hobbinkat, amikor a felnőttkor sűrűjében vagyunk, a puszta örömünkre végzett időtöltés valójában segít csökkenteni a stresszt, növeli a kreativitást és rugalmasabbá tesz.

De pontosan mely hobbik a legjobbak a mentális jólét fokozására? Erre volt kíváncsi egy nemrég végzett németországi kutatás. Hogy ezt kiderítsék, a kutatók egy nagyszabású felmérés adatait vizsgálták, amelyben a résztvevők egyrészt jelezték, hogy milyen lépéseket tesznek az életükkel való elégedettségük javítása érdekében, másrészt pedig azt, hogy ezek az erőfeszítések hogyan alakultak egy évvel később.

Az adatok egyértelműek voltak. Azok a résztvevők, akik valamilyen egyéni életminőséget javító projektet terveztek – például leszoktak a dohányzásról vagy visszafogták a megszállott hírfogyasztást – nem lettek boldogabbak, mint a kutatás elején. Azok az emberek, akiknek sikerült növelniük a boldogságukat, mind kipróbáltak valamilyen új tevékenységet, amelynek szociális összetevője volt.

„A kutatásunk azt mutatta, hogy azok az emberek, akik olyan "jóléti" stratégiákat találtak ki, amelyekben mások is részt vettek, egy évvel később elégedettebbek voltak az életükkel -- még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy eleve csak kis mértékben voltak boldogabbak. Ezzel szemben azok az emberek, akik olyan stratégiákat találtak ki, amelyek nem vontak be kifejezetten másokat, átlagosan ugyanolyan elégedettek maradtak, mint korábban”

– összegezte Julia Rohrer, a tanulmány vezető szerzője.

Ez persze nem jelenti azt, hogy le kellene mondanunk az egyéni hobbinkról, ha az örömet okoz. A testmozgás is kiváló, kutatásokkal alátámasztott hangulatfokozó, csakúgy, mint a művészet és a kreativitás.

De ez a legújabb kutatás megerősíti azt az igazságot, amit a tanulmányok újra és újra kimutattak, hogy más emberek társasága az egyik legerősebb eszköz a boldogság fokozására (még akkor is, ha kezdetben nem sok kedvünk van hozzájuk), és mások segítése és a közösségben való részvétel az öngondoskodás egyik legjobb formája.