Egy nő mérges a randipartnere telefonálása miatt

Ezekre az intő jelekre érdemes odafigyelni társkeresés közben​

Ismerkedésnél fontos figyelni az intő jelekre. Ezek lehetnek teljesen egyértelműek, illetve homályosak is, a mai világban pedig egyre nehezebb ezeket észrevenni időben. Alábbi cikkünkbe néhány olyan tulajdonságot és cselekvést gyűjtöttünk össze, amiket fontos szem előtt tartani társkeresés közben.


1. A kapcsolat megnevezésének elkerülése

Olyan világban élünk, ahol már számos kifejezés van kezdeti kapcsolatok megnevezésére. Lehet, hogy még csak ismerkedésről van szó, vagy akár kavarásról, de egy idő után végérvényesen ki kell jelenteni az elköteleződést. Amennyiben erre az egyik fél akár hónapok elteltével sem képes, az azt jelentheti, hogy nem gondolja komolyan a kialakult viszonyt. A másik magyarázat az lehet, hogy romantikus kapcsolatban áll egy másik személlyel is, ezért nem akarja lekötni magát teljesen.

Az indok mindegy, hiszen a red flag egyértelmű.

2. Közös képek és történetek kihagyása a közösségi médiából

Bizonyos személyekre ez a szabály nem vonatkozik annyira szigorúan. Vannak emberek, akik egyszerűen nem szeretnek történeteket és új fotókat megosztani Instagramon, Facebookon, vagy akár videókat TikTokon. Tőlük nem számít vészjósló problémának, ha nem posztolnak közös tartalmat a párjukkal. Viszont ha olyan valakiről van szó, aki az élete minden szegmensét feltölti az online térbe, mégis kihagyja onnan a kapcsolatát, akkor azt valószínűleg nem látja hosszútávon működőképesnek.

3. Csak az egyik fél szervez randikat

A kapcsolatokba munkát kell fektetni. Nem szabad elfelejteni a közös időkre való odafigyelést, ezeket az alkalmakat pedig mindkét félnek egyaránt kell szerveznie. Amennyiben mindig csak az egyik gondolkozik a következő randi programján, vagy egy jövőbeli utazás helyszínén, akkor a viszony könnyen egyoldalúvá válik.

4. Nem képes kompromisszumot kötni

Egy veszeked\u0151 p\u00e1rr\u00f3l k\u00e9sz\u00fclt k\u00e9p

Fotó: Shutterstock

Egy szerelmi viszony két személyből áll, a felröppenő témákban így két egyenértékű igazság van. Ezek mind helytállóak, szimplán egy másik nézőpontból. A feleknek ezeket valamilyen formában át kell hidalniuk, hogy békesség legyen és ne folyamatos hajtépés. A döntéseket a legtöbb témában közösen kell meghozni. A kompromisszum, a közös megegyezés minden téren elengedhetetlen egy hosszútávú kapcsolathoz, ha pedig már az ismerkedési fázisban sincsen meg, akkor az bizony egy red flag.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: Independent