Nő a karácsonyi vásárban, hóban, teát iszik

Új díszbe öltöztetve és új néven ismét megrendezésre kerül a Vörösmarty téri karácsonyi vásár

November 18-tól Budapest szívében, a Vörösmarty téren megnyitja képzeletbeli kapuit a megújult karácsonyi vásár, a Vörösmarty Classic Xmas. Az egészen szilveszterig tartó karácsonyi vásár tradicionális hazai értékeket képviselő gasztronómiai, valamint kézműves kiállítókkal és békebeli karácsonyi hangulattal fogadja vendégeit.


Látványában és minőségében megújulva, számos egyedi programelemmel és a klasszikus karácsonyi díszítési kultúrát megidéző arculattal várja a látogatókat a Vörösmarty Classic Xmas.

A Váci utca felől a zöld és piros színekben pompázó Vörösmarty térre érkező ünnepi forgatagot egy gyönyörűen díszített, grandiózus karácsonyfa fogadja. A vásár egyik kiemelt látványossága lesz a Kristálypalotán díszelgő óriási karácsonyfa dekoráció, amelyben első ízben idén gyönyörködhetnek a látogatók, és most mutatkozik be a Vörösmarty szobor-kompozíció újszerű takarása is, amely a korábbi évek szürke, jellegtelen tónusú nylon védőfedésére kerülve mintegy „láthatóvá teszi” a költő emlékművét. A takaráson ugyanis az eredeti szobor életnagyságú képe és versrészletek lesznek olvashatóak, a vásárra látogató nagyszámú külföldi turistára tekintettel a magyar mellett német és angol nyelven is.

A tér népszerű attrakciójának ígérkezik a gyerekek kedvence, egy ingyenesen igénybe vehető kisvasút is, amelyre az arra felülő családok testközelből gyönyörködhetnek a Vörösmarty téri Oroszlános kút ünnepi díszítésében.

Megújult arculattal fogadják a látogatókat a téren felállított gasztronómia pontok és kézműves faházak is. A gasztronómiai kiállítók a hagyományos magyar étel és ital kultúra karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó kulináris értékeit képviselik és kínálják a közönség számára, és a kézműves kiállítók is a hagyományőrzés jegyében válogatják össze tradicionális, kézműves termékeikből álló portékájukat.

A rendezvényen megjelenő sokszínű, tipikusan magyar kézműves tárgyi kultúra darabjait bemutató kiállítók mellett interaktív, edukációs helyszínként lesz felállítva az a kézműves ház, ahol a látogatók minden nap más és más kézműves fortélyt bemutató foglalkozáson vehetnek részt.

A téren egészen december 28-ig vásárolhatóak kézműves termékek - köztük a Magyar Kézműves Szövetség tagjainak alkotásai, csodálatos ékszerek, bőrdíszművek, kézzel készült kerámiák, pihe-puha mézeskalácsok és igazi, autentikus üvegdíszek - ezt követően aztán a készítők újév napjáig átadják helyüket az évzáró - szilveszteri ünneplők sokaságának.

A Vörösmarty Classic Xmas szervezői a kiálltók mellett többek között támogatói helyet biztosítanak az árva és sérült kutyákért dolgozó Vigyél Haza Alapítványnak, amely a rendezvény ideje alatt számos aktivitással várja az adakozókat.


A Vörösmarty Classic Xmas november 18-tól december 31-ig várja az érdeklődőket Budapesten, a Vörösmarty téren.


Web: www.vorosmartyclassicxmas.hu
Facebook: www.facebook.com/vorosmartyclassicxmas
Instagram: https://www.instagram.com/vorosmartyxmas/
Sajtókapcsolat: sajto@vorosmartyclassicxmas.hu


Nyitvatartás

Általános nyitvatartási idő:

  • Hétfő-csütörtök: 11.00-21.00 óra
  • Péntek- szombat: 11.00-22.00 óra.
  • Vasárnap: 11.00- 21.00 óra

Egyedi nyitvatartási idő:

Karácsony:
  • 2022. december 24.: 10.00 – 14.00 óra
  • 2022. december 25.: 12.00 – 18.00 óra
  • 2022. december 26.: 12.00 – 18.00 óra
Szilveszter (2022.december 31)
  • Vendéglátás: 11:00 – hajnali 05:00 óra

Nyitókép: Shutterstock