Szmájlik papíron

Miért tesz minket érzelmesebbé a szülővé válás?

Azzal talán semmi újat nem mondunk, hogy egy nő a várandóssága alatt számtalan változáson megy keresztül. Ilyenkor nem csak a testünk, hanem az agyunk is változik és felkészül a szülővé válásra. De vajon mitől leszünk sokkal érzelgősebbek?


Tanulmányok kimutatták, hogy az anya agyának számos régiója megváltozik, sőt nő is a születést követő hónapokban (Kim, Strathearn és Swain, 2016). Azok a régiók, ahol a legnagyobb változás figyelhető meg, fontos funkciókat töltenek be a szülői szerep szempontjából.

Egy kutatócsoport agyi felvételeket gyűjtött össze anyáktól a szülés előtt és után, hogy kiderüljön, megváltozott-e az agyuk bármilyen észrevehető módon gyermekvállalás előtt és után. A kutatók azt találták, hogy az anyák agyának szerkezete valójában jelentős változásokon ment keresztül, amelyek hosszan tartóak voltak és a szülés után legalább két évig fennmaradtak.

Bizonyítékok vannak arra is, hogy hasonló változások mennek végbe az apák agyában. A kutatók egy másik csoportja azt találta, hogy az első alkalommal történő szülővé válás aktiválja az úgynevezett „szülői gondozási hálózatot” az agyban, bevonva azokat a területeket, amelyek leginkább felelősek az érzelmi feldolgozásért, a társadalmi megértésért és az empátiáért. Fontos tudni, hogy ez a hálózat mind az anyákban, mind az apákban aktívvá válik a gyermekvállalás után.

Ezenkívül bizonyíték van arra, hogy a szülés után az agyban bekövetkező változások nemcsak a csecsemők szükségletei iránti érzékenységet növelik, hanem felkészítik a testet arra, hogy cselekvésre késztessenek, ha valami rosszul sül el. Egy közelmúltban végzett több mint 700 anyát és csecsemőjüket vizsgáló tanulmány 11 különböző országban azt mutatta, hogy az anyák általánosságban gyorsan reagálnak, ha meghallják csecsemőik sírását, közelebb lépnek hozzájuk és beszélgetnek velük, hogy enyhítsék a szorongást.

Ezen országok közül háromból – az Egyesült Államokból, Kínából és Olaszországból – gyűjtött további agyi adatok azt mutatták, hogy az anyák agyának azon részei, amelyek felkészítik a testet a cselekvésre, azonnal aktiválódtak, amikor meghallották csecsemőjük sírását, mind a friss, mind a tapasztalt anyák esetében.

Bár az érzelmi változások hosszú távon pozitívak a szülők számára, ezt sokszor a szülők belül sajnos nem így élik meg. Ezek a szülőséggel járó változások árnyoldalakat is hordoznak, ugyanis a szülők ezt túlterhelőnek és stresszesnek érezhetik. A hormonális eltolódások pedig hajlamosabbá tehetik az anyákat a szülés utáni depresszióra vagy szorongásra.

Ha érzed magadon, hogy számodra megterhelő a rengeteg változás, amin keresztül mész, akkor sincs gond, hiszen mindenre van megoldás. Próbálj meg a lehető legkevesebbet stresszelni, erre tudatosan figyelj oda. Pihenj és aludj a lehető legtöbbet. És végezetül, ne félj segítséget kérni, akár szakemberektől.

Nyitókép: Shutterstock

Psychology Today