Egy tengerparton hagyott napszemüveg

Így hozd ki mentálisan a legtöbbet egy nyaralásból!​

A legtöbben stresszmentes időszakként gondolnak a nyaralásra, ennek ellenére a pakolás és a szervezés szintén járhat aggodalmakkal. Több kutatás kereste a választ arra, miként lehet legkönnyebben letenni a terheket és gondtalanul pihenni. Mitől függ az üdülés alatti kikapcsolódás?


Egyes tanulmányok bebizonyították, hogy a legtöbb ember már akkor érzi a nyaralás nyugtató hatását, amikor még csak készül rá. Az adatok szerint az emberek az alkalmat megelőző hetekben érzik magukat fizikailag és mentálisan is a legegészségesebbnek. Egy holland kutatók által végzett tanulmány az üdülés boldogságra gyakorolt hatását mérte.

Az eredmények megerősítették a korábbi állítást, vagyis a készülődés és pakolás váratlanul kimagasló boldogságérzettel társul, már nyolc héttel a tényleges nyaralás megkezdése előtt is. Emellett természetesen maga az ottani időtöltés is azonnali javulást eredményez a mentális egészségben, viszont az pár napon, vagy héten belül elhalványul.

Egy n\u0151 szalmakalapban fekszik a parton

Fotó: Unsplash/Rafael Cisneros Méndez

A mérések arra is rávilágítottak, hogy az időtöltés milyensége is erősen befolyásolja a stressz elengedését. A 2016-os kutatás adatgyűjtése során 800 jelentkezőt kérdeztek meg azzal kapcsolatban, hogy a nyaralás javítja-e az életükkel való elégedettségérzésüket. Mindezek alapján a szakértők meg tudtak állapítani olyan elfoglaltságokat és pihenéstípusokat, melyek kifejezetten segíthetnek a mentális kikapcsolódásban.

Egyrészről azok az emberek tudták legtovább megtartani a stresszmentességüket hetekkel később is, akik az üdülés ideje alatt kézben tudták tartani a programjaikat, terveiket pedig megvalósíthatták. Szintén nyugtató hatása van egy új készség elsajátításának, a hosszabb nyaralások pedig kétségtelenül több lehetőséget nyújtanak mindenre.

Ennek ellenére bizonyos információk azt is mutatják, hogy a nyaralásra szánt idő hossza nem számottevő a téma szempontjából. A mérés során olyan csoportokat vontak be, akik egy hétvégére szóló kirándulásra mentek el, valamint olyanokat, akik hosszabb vakációra indultak. A kutatók hat mutatót mértek az alanyok programjainak megkezdése előtt, alatt és után: egészségi állapot, hangulat, feszültség, energiaszint, fáradtság és elégedettség. Mint kiderült, mindkét csoport hasonló eredményeket ért el.

A szakértők elmondása szerint annak is vannak mentális előnyei, amikor az emberek szimplán felidézik nyaralási emlékeiket. A memóriával kapcsolatos kutatások szerint az ilyen típusú pozitív gondolatok egész életünkben pszichológiai erőforrásként szolgálhatnak.

Nyitókép: Unsplash/Ethan Robertson

Forrás: Psychology Today