Egy repülő az égen

5 fontos szabály a környezettudatos utazáshoz​

Utazni minden ember szeret, viszont sokan elengedik a környezetvédelmet és inkább nem törődnek vele a nyaralás alatt. Azok számára, akik a kikapcsolódás során is szeretnének odafigyelni a fenntarthatóságra, összeszedtünk öt fontos tanácsot a következő úthoz.


Támogasd a helyi természetvédőket

A vadőrök, a szafarik idegenvezetői vagy akár az állatmentők és egyéb segíteni vágyó emberek sokszor azért hagynak fel a próbálkozással, mert nem tudnak megélni a környezetvédelemből. Éppen ezért idegen országokban célszerű olyan programlehetőségek után nézni, melyek dolgozói a munkájukkal — vagy a befolyt összeg felhasználásával — finanszírozni tudják az állat- és környezetmentő projektjeiket.

Minden kezdeményezés számít

Ugyanezen a vonalon tovább haladva meg kell keresni azokat a kezdeményezéseket és szervezeteket, melyek célkitűzéseivel egyet tudsz érteni, éppen ezért támogatni is készen állsz őket. Ilyen például a NO MOW MAY nevet viselő ötlet is, ahol a résztvevők egy hónap erejéig nem vágják le a mezőkön és egyéb zöld területeken a füvet annak érdekében, hogy a vadvirágok kibontakozhassanak, az állatok pedig visszatérjenek azokra a környékekre.

Csökkentsd a széndioxid-kibocsájtást

Az utóbbi években a koronavírus világjárvány lezárásainak következtében ritkábban ültek kocsiba az emberek, így kevesebb káros anyag került a levegőbe. Az akkoriban készített műholdfelvételek optimista gondolatokat kelthettek, viszont a helyzet sokkal súlyosabb az eddigieknél. Jelenleg a Föld éghajlatának összeomlása gyorsabban történik, mint azt jósolták a szakértők. Ennek nagy része az emberek utazási szokásai miatt alakult ki, éppen ezért tudósok szerint sokkal többször kellene a közlekedés alternatív formáit igénybe venni, például a kerékpárok használatát autók helyett.

Repülj kevesebbet, keresd az egyéb megoldásokat

Egy l\u00e1ny biciklizik a v\u00e1rosban

Fotó: Unsplash/Marc Kleen

Ugyanígy a repülőkkel történő utazások mennyiségét is csökkenteni kell, hiszen a gépek hihetetlenül sok széndioxidot bocsájtanak ki egy út során. Alternatív lehetőségként busszal, vonattal, valamint hajóval is meg lehet látogatni távolabbi pontokat, így pedig elég akkor a magasba emelkedést választani, amennyiben már tényleg nincs más lehetőség.

Gondold át az utazási szokásaidat

Mindenekelőtt érdemes megfontolni, hogy mi az utazás valódi célja. Van konkrét oka, vagy csupán az éves rutin része? Ezt átgondolva elképzelhető, hogy egy hazai táj meglátogatása is tökéletesen megfelel és nem kell távolabbi országokba látogatni a kikapcsolódás érdekében, így pedig támogathatod a hazai természetvédőket és a repülőjegy árát is megspórolhatod.

Nyitókép: Shutterstock

Forrás: CN Traveller